Lónyay utca 26.

A tavasszal voltam itt először, akkor még zöldültek a levelek. A legjobbkor jöttem vissza második terepszemlét tartani és képeket csinálni, épp lomtalanítás volt a környéken. Jól állt a háznak a jövés-menés, szétszedett szekrényeket és egyéb kacatot tologattak ki-be az udvarban, látszott, hogy ami két házzal odébb utcára került, az most éppen ide, az udvar valamelyik lakásába vándorol és ami innét kikerül, az talán két évvel ezelőtt jött ide a város valamelyik részéről, rozzant furgonon vagy a Lada tetőcsomagtartóján. 

A vörös macska, amit fél éve, itt jártamkor fényképeztem, most is az udvarban hesszelt, már elindultam kifelé, amikor utánam jött, megállt a lépcsőn, pár másodpercig pózolt, aztán megunta, felszaladt a csigalépcsőn és két másodperc alatt elillant. 

Senki, amíg ott voltam, nem kérdezte meg, hogy mit matatok a gépemmel, a Ráday utcából idetévedt külföldinek (vagy bloggernek?) vélhettek tán, végül is állandóan tárva-nyitva az ajtó, az jön be, akinek épp nincs jobb dolga. Meg aztán féltenivalójuk sem lehet nagyon az itt lakóknak, az életükön kívül ugyan mi más értéket tarthatnak a feldúcolt falak közt, amiket helyenként csak a szentlélek tart már össze, annak bizonyságául, hogy mégis létezik. Végig azt éreztem, hogy minden, ami itt van, az nem is a valóság. A belváros kellős közepén a fákkal, virágokkal, gazzal benőtt kert, égig érő tűzfalakkal és romantikus zugokkal, a lépcsőház mennyezetére pingált puttókkal, amiket a lepattant csigalépcsőn állva tíz percig csak bámulok, hátha mondanak vagy üzennek valamit, olyan valószínűtlen és álomszerű ez az egész, majd a hurcolkodó társaság, az udvarban húzott kézikocsi robaja és a melléklépcsőházban lelt pisitócsa ránt vissza egy pillanat alatt a huszonegyedik századi valóságba.

Otthon a gép előtt megtudom, hogy a ház Lónyay utca felőli traktusát  2006-ban nyilvánítják műemlékké -"a védetté nyilvánítás célja a 19. századi lakóház 1838-ban épült klasszicista részének, az első udvar egységes megjelenésének és a kétudvaros térszerkezetnek a megőrzése"- és intézményfejlesztés, úgymint óvoda, bölcsőde létesítés már 2004-ben eltervezve az önkormányzati tulajdonban lévő épület átépítésével, részben pályázati forrásból. „A lakóházban 68 lakás van, melyből 25 komfortos, 3 félkomfortos, 37 komfort nélküli és 3 szükséglakás. Ezen kívül még 9 nem lakás célú bérlemény. A jelenlegi lakóház állapota annyira rossz, hogy gazdaságosan nem felújítható. Feladatok: a lakóépület udvari részének bontása, lakáskiváltás, óvoda-bölcsőde intézményfejlesztés. EU pályázata javasolt.”  2008-ban változatlan alapkoncepció mellett némileg módosítják a terveket, aztán, de ez csak feltételezés, beköszönt a válság és egyelőre maradt minden a régiben, a hatályos szabályozási tervek is a honlapon és az elvarázsolt udvar is a macskákkal és a lépcsőházi freskóval. 

A ház 1836 körül épült. Pontos adat nincsen, az Adalékok a Belső-Ferencváros történetéhez 1986-os kiadása ezt a ház utcai, emeletes, klasszicista traktusának kéményében talált jelzéssel támasztja alá. De azt is írják, hogy a lakók szerint egykor még Petőfi Sándor is megfordult az épületben. Akár. A lépcsőház mennyezeti freskóját nem tudom mi alapján tulajdonítják Lotz Károlynak, erre semmilyen bizonyítékot nem találtam, de kétségtelen, hogy nagyon régi és ha Lotz, ha nem, kár lenne, ha megsemmisülne. Jó, hogy írtak róla, mert így azt is tudjuk, hogy a freskó már 27 évvel ezelőtt is „kopottas” volt. 

A tervtárban őrzött legrégebbi dokumentumok mindenesetre 1871-ből valók, német nyelvű helyszínrajzok Hild Károly építész aláírásával, Leitgeb János tulajdonos részére. Ezekből kiderül, hogy a Két nyúl utca 21-ben - merthogy az utcát a Két nyúlhoz nevű kocsma után régen így hívták - egy már meglévő épülethez építettek hozzá egy emeletes toldalék lakóházat az udvarban, továbbá egy földszintes udvari szárnyépületet fejelnek meg még egy szinttel, emígyen: „Ezen átirat és középítési bizottmány javaslata alapján Leitgeb Jánosnak a ferenczvárosi Két nyúl utcai 94/21. sz alatt fekvő telkén csatolt tervek szerint szándékba vett emeletes toldalék és emelet ráépítésére az engedély Hild Károly építési kezessége és házipénztárnál lefizetett 12 Ft 20 fillér díj mellett oly kikötéssel adatik meg, hogy az első udvarban fennálló épülettel az új épület egyenlő magasságra, az új pince főfalak 33 hüvelyk vastagokra építtessenek, a telek határa pedig a mérnöki hivatal által építkezés előtt tűzessenek ki…” (az 1871 évi, május 27-én Pesten tartott Közmunkatanácsi ülés kivonata K. László építési főfelügyelőnek címezve).

Leitgeb János 1899-ben újabb átalakítást rendel meg Jablonszky és Vas építészektől, a házban további lakásokat alakítanak ki. Pár évre rá az akkor már háztulajdonosi minőségben feltűnő Jablonszky Ferenc építész átrajzolja a most mennyezeti freskóval díszített, eredetileg téglalap alakú lépcsőház alaprajzát és további változtatásokat is eszközölnek. Tekintve a mostani állagát, valószínűleg ez az utolsó komolyabb beavatkozás a ház szerkezetébe, ha nem számítjuk a kisebb lakásátalakításokat és a számtalan leválasztást, ami az ötvenes években zajlik, amikor már Szamuely utcának hívják.

Az Adalélok, nyilván a lakókkal folytatott beszélgetésekből, még olyan érdekességeket említ, miszerint mészárszék működött az utcai fronton, az állatokat a pincében vágták le, s még láthatóak (voltak?) a karikák, amikhez az állatokat kötötték. A háború előtt a pincében tormaraktár volt, merthogy a lakók nagy része egykor csarnoki kereskedő, zöldséges és hordár. Tudni vélnek még egy vörös márvány kutat is, amit az ötvenes években bontottak le.

A földszint 1. számú lakásról először 1938-ban egy átalakítás kapcsán esik szó, Jablonszky, az építész családja részére. Eztán 1979-ben egy részletesebb műleírás a lakás megosztását taglalja, ez annyira tipikus és annyira dől belőle a hetvenes évek IKV-s világa, hogy néhány mondatot szó szerint ki is másoltam. A 173 (!) m2-es, eredetileg 10 helyiségből álló lakás - mellesleg esküdnék rá, hogy ez volt régen a háztulajdonos Leitgebéké, úgy 140 évvel ezelőtt -, bejárata az udvarról nyílik, három szoba az utcára néz, egy szoba udvari, a helyiségek boltozatos lefedésűek (!) és a belmagasságuk 4 m. A lakásban a padló parketta, illetve a mellékhelyiségekben kőpadló, a fürdőszoba kifűtetlen és elhanyagolt állapotban van. "Az átalakítás célja a társbérlet megszüntetése, a lakás korszerűsítése. Az egyik társbérlő özvegy Gregersen Hugóné Lux Alice szobrászművész (II. kerületi lakos) Az ő társbérleti részét képező lakrészt műterem céljára használja a Főv. Tanács VB határozata alapján. A jelenlegi helyzet számára megfelelő, az átalakítást nem igényli. A másik társbérlő Sz. Árpád és neje egy kiskorú gyermekkel, akiknek a jelen körülmények nem felelnek meg. Önálló és korszerűen rendbe hozott lakást kívánnak biztosítani maguknak a lakásleválasztás révén.„... A szobrászművésznő akkor 73 éves volt, eztán még kilenc évet élt.  

Fura gondolatok kavarognak a fejemben, ahogy a Lónyay-n tovább megyek a Bakáts tér felé, akkor még nem tudok az óvoda tervekről, csak azt érzem, hogy ez az egész, így ahogy van, kell nekem. 

Források: Budapest Főváros Levéltára 

Adalékok a Belső-Ferencváros történetéhez

Itt írtam hasonló épületről: Trattner-Károlyi ház

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz

a blog Facebook oldalához.