A Pöttyös, a Papucs, az Anyós és a többiek

Lélekben még nem tudtam elszakadni a Balatontól. Az időközben orvul, a fővárosban rámtámadó nyárban nosztalgiával gondolok arra, amikor napsütésben, de szélben és 20 fokban sétáltunk a szemesi utcákon és elcsodálkoztam, hogy milyen szépek a házak, a kovácsoltvas kerítések, korlátok, a növények. Így öt nap távlatából nem bírom ki, hogy ne szóljak még egyszer, egy rövid, könnyhullatós poszt erejéig a feliratos házakról és a monogramos kapukról.
Pöttyös, Papucs és a többi villa nekem azért is oly kedves, mert a név a múló időt állítja meg egy pillanatra. Az üzenet egy darabig ott marad a homlokzaton, még ha nem is tudjuk, ki küldte kinek. Ki volt Pöttyös? És mért pont Papucs? Gondolkoztam, hogy én vajon milyen nevet írnék a nyaralóm falára, de nem is olyan könnyű jót választani.  

A Nagy Imre utcában monogramos-évszámos kerítéskapukat találtam, CSJ-é 1971-es, a házat már lebontották mögötte. 

Miközben képesek vagyunk évente lecserélni a telefont, itt hétvégi házak, nyaralók ezrei őrzik ugyanazt az étkészletet, bögrét, szőttest, kerti széket, dizájnt, amit még évtizedekkel ezelőtt szüleink szülei házából selejteztek le és deportáltak ide. Megszokott jelenség még a meglévő épületek, tárgyak átpofozgatása, új funkcióval való felruházása, amelynek köszönhetően ilyenek születnek: 

Amikor a felirat szerint 1912-ben megépült ez a tornyos ház, senki sem gondolta, hogy egyszer még diszkó is lesz benne, s a pizzák között szólni fog a muzsika:

Zimmeréknél kisebb állatsereglet is van:

És most bontsunk vitorlát!