Hurka-kolbász-szalonna: az egykori Brauch hentesüzlet

Gyerekkoromban évente jártam disznóölésre, bátran mondhatom, hogy vénásan kaptam a koleszterint.

A legjobb része az volt, amikor végre este a sült kolbász-hurka az asztalra került, és feledtette a hajnali, gyilkolás előtti velőtrázó sírást és a béltisztítás papírra nem kívánkozó szakaszát. Talán a múlt az oka, hogy sosem lettem vega, és gyanítom, hogy most már nem is leszek, hisz majdnem minden a gyerekkorban dől el. 

Ezt a bejegyzést is a hurka-kolbász iránti töretlen rajongásom szülte, ugyanis van egy hely a Mester utcában, ahol legalább olyan szép a csempe, mint amilyen jó a kolbász, és ha az ember túl van egy sztk-ban, több órás várakozással eltöltött délutánon, akkor joggal gondolja, hogy "ha valaki, akkor én megérdemlem!". 

Megint bebizonyosodott, hogy kincsek nemcsak hipertitkos széfekben vannak, amiket Harrison Fordon vagy Bruce Willisen kívül ember nem tud feltörni, hanem ott hevernek sokszor a lábunk előtt, csak ki kell nyitni a szemünket. Erről a földszintes kis jellegtelen épületről sem gondolná senki, hogy egykor a legjobb pesti kolbász- és szalámigyárnak volt a székhelye.

Ez volt a Brauch féle hentesüzlet, amely több mint száz éve őrzi az eredeti falcsempéket és a kolbászok, szalonnák és sonkák felakasztására szolgáló, fali alkalmatosságot. A mennyezet és a padló felejthető, bár kétségtelenül rám tör egy hatvanas-hetvenes évek retró fíling, ha felnézek, és azt bevallottan szeretem. De a csempe, amely a mennyezet alatti sávban körben végig sonkákat, malacfejeket és csinos hízókat mintáz, egyszerűen gyönyörűséges. Mondhatni, zsír.

Brauch Ferenc porosz család sarja és karrierje olyan irigylésre méltóan szárnyal felfelé, mint a mesében. Ha nem lenne ez az üzlet itt, azt hinném egy tanmese, lám-lám, a szorgalmas iparosgyerek, aki tarisznyájában hamuba sült pogácsával nyakába vette Európát, megtanult mindent, amit lehetett, aztán, amikor már mindent tudott a kolbászról, hazajött és megcsinálta a szerencséjét. A szorgalom, a kitartás, a sok tanulás és az alázat meghozta a gyümölcsét... Érdemes elolvasni rövid történetét és utána lehet könnyeket hullatni a régi időkért. 

A 2. világháború előtti időkben a neve fogalom volt, a városban kilenc helyen árulták a portékát. A Vámház körúti csarnokkal szemben van egy burgerking, amely miután megvásárolta az ott lévő, egykor szintén a család tulajdonában lévő boltot, meghagyta a régi csempéket. És bár ezt a korántsem önzetlen gesztust csak üdvözölni tudjuk, azért senki ne ott egyen, hanem inkább itt.   

Ja, és Szervét Tibor rajongóknak üzenem, hogy a Valami Amerikában itt forgatták a hentesüzletbéli jelenetet.
Mester utca 29!