2011. május 29., vasárnap

A gázgyári munkástelep



Vasárnap ebédidőben nincs nagy tolongás a gázgyár munkástelepén. A konyhákban húslevest kanalazó embereket vizionálok, és a rántott csirkét sem esik nehezemre hozzáképzelni. A két házsor által határolt, platánokkal szegélyezett hosszúkás tér közepén csak egy-két unatkozó kutyás mutatkozik, egyébként ez maga a BÉKE SZIGETE, és gyanítom, hogy nemcsak vasárnap délidőben.



Itt Óbudán, a Sujtás utca és a Jégtörő út által határolt mikrokozmoszban megállt az idő. A nagymamámnál vidéken töltött nyarak jutnak eszembe, ott volt ilyen súlyos a csend, amikor ebéd után szinte hallani a függönyök mögött, a nyitott ablaknál sziesztázó emberek szuszogását.


Majdnem százéves, okkersárga mézeskalácsházak, fűzöld ablaktáblák, a lépcsőházakban omló vakolat, nyikorgó falépcsők és barna mintás linóleum. Szinte már várom, mikor bukkan fel a tejesember vagy a jeges, esetleg mikor fordul be egy szekér a sarkon vagy a gonosz boszorkány seprűnyélen.





A főváros gázgyára és vele együtt a telep 1913-1914-re készült el. Nem is lakótelep volt ez, hanem életközösség, egy mikrotársadalom, járt hozzá foci- és  tekepálya, kultúrház, saját posta, bolt, kiskert.
Milyen jó is lehetett, a lakóknak csak át kellett sétálni az úton, és már ott is voltak a munkahelyükön, a szénből városi gázt előállító korszerű ipari létesítményben, ami nem mellesleg, csinos kupolácskáival és óratornyával még jól is mutat.
Nagy dolog volt ez abban az időben, amikor 1880 és a századforduló közt 360 ezerrel nőtt a városlakók száma, többnyire a bevándorlóknak köszönhetően, a meglévő lakások minősége és mennyisége pedig messze elmaradt attól, hogy az  igényeket kielégítse. 1907-ben a hazai ipar fejlesztéséről szóló törvény rendelkezett a munkáslakások építtetőinek járó adókedvezményről, amely húsz év adómentességet jelentett. 1910 körül beindult ugyan a városban a lakásépítés, de két évnél nem tartott tovább, mert '13-ban már a depresszió jelei mutatkoztak, az építtetőknek nehezebb volt hitelt szerezni. Aztán meg jött a világháború.
Ez a gázgyártást is megviselte, nemcsak az első, hanem a második is, de aztán ment tovább minden, mint a karikacsapás, és nagyjából hetven évet azért így is kibírt.  A gyárat '84-ben nyugdíjazták, amikor a főváros átállt a földgázra, így okafogyottá vált a termelés. Így is kapott négy bónusz évet a kokszgyártás miatt, azóta pedig hasznosítási tervek passzív alanya. (képek a gyárról itt meg itt.)

A tulaj: 

Hat. eng. villanyszerelő:


A tisztviselőknek és a munkásoknak a gyár mellett külön telep dukált, a munkásoké az iskolával és az óvodával együtt Almásy Balogh Loránd tervei alapján épült. Az építész Lechner Ödön és Alpár Ignác műtermében tanult. A szecesszió éveit írtuk, így ő sem maradt ki ebből a vonalból, de a harmincas évek derekán magyarosított és elkanyarodott egyfajta népies irányba. Nevét egy sor vidéki kastély terve őrzi, olyan nevű helyeken, mint Bélád és Bukovec, valamint a Malonyay-kastély Halásztelken. A Horváth Mihály téren még megvan az egykori Pedagógiai Szeminárium, ma Fazekas gimnázium, de tervezett református templomot is. Negyedszázadot tanított az iparművészetin, de vígjátékot is írt (Komédiásnő), amelyet több színház játszott.
A gázgyári telep megtervezése igazi csemege lehetett, mivel egy ház sem pont ugyanolyan, mint a másik, csak hasonló modellek vannak. És meseországban minden lehet is, a szecessziós lekerekített homlokzattól kezdve a habcsók kupoláig és a muskátlis tornácig. 






Az egyik kertben törpék, virágok és színes szélforgók. Valaki tereget, meglepődik, hogy idegent lát. Tűz a nap. Megyek vissza a való világba.



Frissítés:  Budapest100 - A 2013. április 6-7-i hétvégén, a százéves házak ünnepén a telepen mindkét nap épülettörténeti sétát tartanak, a pontos időpontokért lásd a programfüzetet.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése