2011. június 30., csütörtök

Váci út 121-123-125. Bontás előtt.


Gyakran megyünk át kocsival a Váci úton, de csak pár hete szúrtam ki ezt a házcsoportot,  a kakukktojást  régi gyártelepek és új irodaházak között. Legközelebb már kerestem a szememmel, a kis földszintes, mellette szorosan az egyemelet plusz manzárd és a sarkon a három emeletes rózsaszín bérház fura trióját. Így együtt olyanok, mint egy mesekönyv illusztráció, sötétben hajlamos lennék azt hinni, hogy a Moulin Rouge díszlete, s a kémény mögül mindjárt megjelenik Ewan Mc Gregor... Közelebbről persze a középső a legédesebb, népies, szecessziós motívumokkal, s ha az alsó szinten nem lennének új nyílászárók, igazi mézeskalácsház lenne. A jellege teljesen a gázgyári telepet idézi. Meglepődöm, amikor a cím alapján megtalálom a ház fotóját a keresőben és a Százéves házak oldalán kiderül, hogy ez a Róth Zsigmond-Tauszig Béla tervezte Schneller-ház. 


Ez érdekes, a Rumbach Sebestyén utcai modern lépcsőház, ami szintén az ő munkájuk, milyen messze van ettől a külvárosi házikótól, s nemcsak távolságban. Róth és Tauszig munkakapcsolata 1910-től '45-ig tartott, a három és fél évtizedbe valóban sok minden belefért. További munkáikról bővebben itt.
A Schneller-ház földszintje, míg le nem zárták, maradt, ami mindig is volt: pékség. Eredetileg egy multifunkcionális egység volt, sütöde, bolt, az emeleten pedig a pék lakott, háromszobás lakásban. Pont  mint a mesében.












Mostanra mindegyik ház üres, a földszinti, kibelezett boltok legalábbis erről tanúskodnak. 2007-ben az Önkormányzat még értékesíteni kívánta a három ingatlanból a tulajdonában lévőket, aztán 2011-ből már a bontás hírét olvasni, ami talán az építőipar recessziója miatt, késik. A házak még állnak, de félek, már nem sokáig. Mindenesetre a világháló, ez a virtuális pletykagép még azt is elárulja, hogy egy káefté 18 milliót kér csak a középső ház bontásáért. A rombolást meg kell fizetni.  




2011. június 29., szerda

Kozma Lajos Klinger-villája



Kozma húszas évekbeli munkáit elnézve nehéz elhinni, hogy a neobarokk és a népies motívumok szerelmese, aki látszólag sokáig ellenáll az új stílus bűvöletének, 1930 körül aztán beadja a derekát, és a mára már elpusztult Divatcsarnok homlokzati munkájával "modernizálódik". Aztán rövid idő alatt a legjobbak közé kerül. A Havas-villa, amely igazi gesamtkunstwerk modern szellemben, 1931-es. A Klinger-villát két évvel később kezdik el építeni a Hermann Ottó utcában.  




A két ház sok vonatkozásban hasonlít. Például a tér nagyvonalú kezelésében és a természet-lakótér összekapcsolásában, amiről az alkotó így írt: "Ha azt akarjuk, hogy utódaink ne szidjanak bennünket, úgy igyekezzünk olyan házakat építeni, melyekben egy másfajta élet lehetőségei is elképzelhetők, ahol a falak, legalábbis a válaszfalak könnyen eltolhatók, ahol a hatalmas, lehetőleg összefüggő ablakok minden időjáráshoz, világításhoz szánva igen sokféleképpen használhatók. A ház nemcsak tőkebefektetés, de a család és a jövő nemzedék életkerete is, és változóképessége, rugalmassága a használhatóság legfontosabb próbája, időben is, nemcsak térben” (A ház és a lakás, mint életszcenárium című írásából). Ez már egyértelműen az új felfogásból ered.
Van tehát egy óriási, délnyugati tájolású terasz, amelyet falba tolható ajtókkal lehet összenyitni az L alakú nappalival. Sajnos a teraszt megközelíthetetlensége miatt nem lehet fényképezni, de a lakók szempontjából ez nyilván inkább előnye.

(A kép forrása: Ludwig Kozma "Das neue Haus"  Kiadó: Dr. H. Grisberger Zürich 1941)
A bejáratot itt is az északkeleti oldalra teszi Kozma, és a Havas-villához hasonlóan ez a ház is az utca felé zárt. Azért kár, hogy a kert felőli oldalt nem lehet fotózni, mert így nem láthatjuk a Kozma által előszeretettel használt, a terasz alátámasztásául szolgáló és konzolosan előrenyúló betongerendákat, amelyek a saját részére tervezett Lupa-szigeti nyaraló-nál is megjelennek. 
Az utcai homlokzatról és az oldalfalakról viszont nem találtam régi képet. A kedvezőtlen fények és a homlokzat viszonylagos zártsága miatt ezeket annak idején nem tartották fontosnak megmutatni.





Az emelet egyik felén lakószobák, a másik felén napozóterasz volt, ami szerencsésen megúszta a beépítést. Nem így a másik oldal alagsora, a kitüremkedő üvegházzal.






A sors fricskája, hogy Kozma, aki közvetlenül a háború után még gyanútlanul üdvözli a "demokrácia" győzelmét, a hozzá hasonló szellemben alkotó kollégáival, kortársaival együtt később nemkívánatos tervezőnek minősül. 
A modernista építészetet így váltja idővel majd a szocreál, amely ugyan nem szakít a funkcionalitással, de nélkülöz minden felesleges fényűzést, és kozmopolita jelleget. "Nem csúnya, kapitalista bérkaszárnyák kellenek nekünk, de nem is az amerikai tervezők hóbortjait majmoló formalista épületek. Tükrözzék épületeink is szocializmus felé haladó népünk öntudatát, ízlését" (Szabad Nép, 1949. aug. 27.)
Kozma 1948-as haláláig csak ízelítőt kap ezekből az időkből.


Felhasznált irodalom:
Fény és forma- Modern építészet és fotó 1927-50
Prakfalvi Endre: Szocreál


2011. június 25., szombat

Kozma Lajos Havas-villája

Minden ezzel a villával kezdődött. A lépcsőházjárás, a blogolás. Karácsonyra megkaptam a Tér és idő című Somlai Tibor könyvet, a két világháború közti lakásbelsőkről, az akkori tervezőkről, stílusokról, tele korabeli fotóval. A Fény és forma (Modern építészet és fotó 1927-1950) c. kiadványt ezen beindulva már magam vettem meg. Aztán vagy százszor végignéztem a benne lévő épületek archív fotóit (a magyar modernizmus meghatározó folyóiratából, a Tér és formából hoz korabeli képeket és ezeket elemzi) és muszáj volt megnézni, hogy milyen állapotban vannak ma a házak. A márciusi, Budán tett kirándulás összességében lesújtó volt, a harmincas évekbeli, akkor avantgárdnak, modernnek címkézett épületek nagyobb része elszomorított, vagy az állapotuk, a környezetük, vagy együtt a kettő, illetve az átépítések-toldozgatások általi módosulásuk miatt. 
Az egyik kedvencem azért lett Kozma Lajos Havas-villája, mert a Somlai könyvéhez mellékelt dvd-n virtuálisan körbevezetik a kedves olvasót a házban, amelynek régi berendezését a fennmaradt képek alapján rekonstruálták. Beleszerettem. Merthogy Kozma nemcsak a házat tervezte, hanem a berendezést is, a bútorokat és minden egyebet. A Hankóczy utcában álló villa egy építési vállalkozónak, Havas Ernőnek épült 1931-ben.  És akkor még így festett:


forrás: Fény és forma c. album (Vince Kiadó)
eredeti fotó: Seidner Zoltán

Egyszerű mértani formák, lapostető, fent nagy terasz, szalagablakok, üvegtéglák és hogy még több fény legyen, nagy üvegveranda. De az alsó szint téglaborítása is nyerő.  
A villa átadása nagy esemény volt, fényét talán még az sem rontotta, hogy Füst Milán, aki a jelek szerint nem feltétlen volt híve a modern stílusnak, eképpen méltatta a házat: "Csak csontváz, hús nincs rajta. Csak a szerkezet - mindenütt szerkezet. Ez az egyszerűség már pokolian unalmas.  Ez őrjítő, itt ha egy kis szivarhamut leejtesz, már baj van. A tisztaság protestálása a zagyva tisztátalanság ellen." 
Kozma építész, iparművész és grafikus volt. Párizsban Henri Matisse-tól tanult festeni. Lajta Béla mellett is dolgozott, a tízes évek elején több épületének homlokzati díszeit, berendezési tárgyait tervezte. A wikipédia bejegyzését végigolvasva olybá tűnik, mintha mindent csinált volna, ami képzőművészettel kapcsolatos, hol bútorokat, könyvborítót, fogorvosi rendelőt, hol szecessziós, biedermeier, nemzeties-magyaros, barokk, vagy éppen art deco stílusban, majd 1929-től építészként az avantgarde és a modernizmus egyik jeles követője lett. Legtöbbet emlegetett munkája az Átrium mozit magában foglaló épület a Margit körúton. Végezetül, bár ezzel kellett volna kezdeni, kiemelném a kiskorpádi születést, lám-lám, a somogyi gyökerek...
Azért jó, hogy a fotókat még márciusban csináltam, mert a fák lombja kevésbé takarja el a lényeget, igaz, hogy a takarás ebben az esetben inkább előnyére válna. Az elhelyezkedése, a borostyán és a kerítés miatt így is fotózhatatlan, ezért bocsánat!





Többször ellenőriztem, hogy tényleg jó-e a cím, biztos ugyanazt a házat nézem-e, de sajnos igen. Piros pontot azok kaphatnak, akik első ránézésre megmondják, mi a tulajdonos(ok) kedvenc színe... 




De ez még nem is lenne akkora baj, majd minden ebből a korból származó épület visel ma egy kis kék mázt itt vagy ott, jó szín is a kék, de itt a toldások, a földszintre beépített garázs és a terasz beüvegezése miatt teljesen átírták a ház lényegét. Olyannyira, hogy már a borostyán is mindegy, bár az alatta lévő homlokzat szerkezetileg legalább érintetlennek látszik, és nemes egyszerűségében még így is tetszik. Semmi dísz, a bejárati ajtó felett csak a lépcsőház üvegtégla fala, oldalt egy kisebb körablak, meg baloldalt egy-két másik látszik, és kész. Pokolian egyszerű, tényleg.


A belső sem volt bonyolult: áramló terek, egymásba folyó szobák, a verandára néző óriási ablakok és a terasz  behozzák a természetet. Egyszerű vonalvezetésű, modern bútorok, sok fém, üveg, színek, szürkéskék linóleum a padlókon és néhol a bútorokon, meg persze fény, fény, fény.
Somlai könyvében többször kitér arra, hogy a húszas-harmincas évek belsőépítészei (akik gyakran építészek is voltak, mint pl. Kozma) milyen bátran használták a színeket -gondoljunk csak a Dunapark ház kék gumiszőnyegére-, ennek megfelelően a villa eredeti fürdőszobája is mestermű. Imádom a csempe helyett használt opaküveget, nyilván kicsit sem volt praktikus, de annyira mutatós.
A sors iróniája, hogy az ötvenes években, az államosítás után az Országos Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán költözött ide, aki az Új építészet folyóiratot, és a hasonló nevű Kört, amelynek egyik alapítója épp Kozma volt, egy tollvonással megszüntette. 


Fájdalom, de Budán belopózni egy villa lépcsőházába simán birtokháborítás lenne, így azt hiszem, egyelőre titok marad, mi lett a tetszetős, légies és lazán, de nagyon is átgondoltan megtervezett, színes linóleumos modern belsőből. De félek, hogy sosem tudjuk meg, s valami azt súgja, tán nem is baj.
Amúgy meg Pestet úgyis jobban szeretem.  


2011. június 21., kedd

Andrássy út 45- a volt Japán Kávéház épülete



A modern bérházak letisztult formavilága és minimál stílje után bevallom, hogy vágytam valami csicsásra. Vagy legalább egy kis romantikára. Klasszicizáló oszlopfőket, puttókat, stukkókat, állatfejeket akartam. Aztán eszembe jutott, hogy pár hete az Andrássyn sétálva nyitva volt egy kapualj az Írók boltja mellett és azok a képek még ott lapulnak egy mappában. És ugyan nem csicsás a ház, csak diszkréten eklektikus, de ódon és annyira más. A képeken végigfutva megállapítottam, hogy a nagyja sötét és életlen, és hogy ez nem fog menni, pedig a hangulat, az ott van. Aztán megláttam a színes üvegablakokat a horoszkóppal, és az győzött. Posztolunk!


Hálátlan feladat ezt a házat fotózni, a belseje inkább emlékeztet a nyócker mélyén húzódó bérházakra, meg is lepődöm, hogy a félmilliós bőröndöt és öltönyöket áruló dizájner szentélyektől egy ugrásra ilyen van.
És most csatolja be mindenki az övét, időutazunk. 
Hauszmann Alajos így ír a naplójában: "1872-ben megindult a budapesti Sugár úton a nagyméretű építkezés. Az 1870-es X. törvénycikk alapján megalakult Fővárosi Közmunkák Tanácsa ugyanis elsősorban a Sugár út építését tartotta legfontosabb feladatának..." 1876-ra elkészül hát a mai Andrássy út, csaknem egészen beburkolják fakockákkal és gyalogjáró aszfalttal. Szent István napján át is adják a forgalomnak. Az épületek csak eztán jönnek, sorban. 
1878-ban Bukovich Gyula tervei alapján felépül Karsay Albert háza a Gyár utca (a mai Liszt F. tér) sarkán, neoreneszánsz stílusban, mint a Sugár út épületeinek nagy része. Az úri  lakás az első emeletre kerül, az ebédlőjében az építész által tervezett bútorok, famennyezet, faburkolat, reneszánsz márványkandalló. Innen nyílik a festett üvegablakos télikert (!), amelynek fényét trópusi növények és akvárium emelik. A ház olyannyira jól sikerül, hogy a Bauzeitung für Ungarn építészeti újság részletes anyagot közöl róla, amelyben példaként állítja az út többi palotája elé, amik még épülőben vannak.





Ráadásul a földszinten, a mai könyvesbolt helyén olyan műintézmény nyílik meg 1895-ben, ami hosszú évtizedekig az egyik lemenőbb kávéház Pesten. A falakat díszítő egzotikus, keleties csendéleteket mintázó csempéről a Japán nevet kapja. Két fénykora volt, mindkettőnek a soros világháború vetett véget. 1907-től a képzőművészek törzshelye, itt kávézott többek közt Csók István, Fényes Adolf, Rippl-Rónai, Csontváry. A második 1928-tól kezdődik, amikor Kraszner Menyhért, a Ritz Szállón edződött vendéglátós átveszi a menedzsmentet, és létrehozza az írók paradicsomát. Abban az időben Molnár Ferenc, Szép Ernő, Bródy Sándor, Kassák és többek törzshelye. De Kraszner művészetpártolóként évente egy kosztos diákot is tart a képzőről és a rászorulóknak bevezeti a javító kávé intézményét, ami tulajdonképpen egy plusz adag ingyen, ráadásul a művészembereknek 10%-kal kevesebbet is számol. Nem csoda, hogy itt ír Rejtő Jenő és József Attila is, bizonyos kávéházi szegleten.
A ház mai állapota kevéssé művészi, bár éppen van benne valamilyen kiállítás. Pezsgő életnek nyoma sincs, felújítás hosszú évtizedek óta nem érte, a lépcső sötét, a megmaradt kőpad oroszlánjai a színes falikúttal egyetemben késő délután csak a vaku fényében látszanak. A hátsó lépcsőn szinte tapintani a XIX. századot. Kicsit már kényelmetlen ez a dekadencia, jó az, ha érezni a múlt erős, bódító illatát, ami itt mindenből árad, de a kapubejáróban sírva lehet fakadni a stukkós keretbe foglalt postaládák, a fekete koromfoltos mennyezeti boltozat és a sárga katedrálüveg pótlások miatt. Ezek képmásaitól a jó közérzet és a nyugalom megőrzése végett mindenkit megkímélnék. Ami a képeken van, az nagyjából egy best of összeállítás, amelynek egyértelmű csúcspontja a horoszkópos üvegablak.

















A kutakodás közben megtaláltam, hogy az Egy nap a városban csapata már leterepszemlézte a házat, és ők gömbfotót is mutatnak, úgyhogy hajrá.  
Örülnöm kéne, hogy ilyen állapotban van, ha majd felújítják egyszer, biztos nehezebb lesz bejutni. Sovány öröm.  


Felhasznált irodalom: 
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? 1870-1930 A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története
Hauszmann Alajos naplója


2011. június 19., vasárnap

A Viking Harisnyagyár

Az a jó az internet korában, hogy az ember hosszas levelezéseket folytathat vadidegenekkel arról, hogy melyik combfix, térdfix vagy necc a nyerőbb, hol van leárazás, melyik nejlon vonzza jobban a férfitekinteteket és a bátrabbak képesek meg is örökíteni magukat egy-két sírnivalóan rémes darabban (persze csak deréktól lefelé) hogy eldicsekedjenek a többi topiklakónak az új zsákmányról. Hát ilyenekre bukkantam, amikor bepötyögtem a "viking harisnyagyár"-at a keresőbe. 
Érdekelt volna a gyár története, aztán belevesztem abba, hogy a fekete necc milyen alapharisnyán mutat jobban (a piroson állítólag nagyon vagesz) és lassan éreztem, ahogy múlik a tudásszomj. És különben is, nyár van, kit érdekel ilyenkor a harisnyagyár története. Megadtam magam. 
Tehát, Szentendre felé menet, még a gázgyár előtt és a graffitibirodalom mögött a hely, amely megannyi nőt tett vonzóbbá:     





















Egyes stewardessek esküsznek a Calzedoniára, más fórum lakóinak egybehangzó véleménye az, hogy a Viking elnyűhetetlen. Ebben a júniusi őszben pedig nem is kérdés, hogy elkel egy leggings, de legalább 40 den-es. Már húzom is.