Az iskola, ahol Szerb Antal tanított

Gróf Széchenyi István Községi Felső Kereskedelmi Fiúiskola

Lajta Béla  összművészeti alkotása a Vas utcában igazi jutalomjáték volt az építésznek, hála Bárczy István akkori polgármesternek, aki a fővárosban nemcsak a lakás-, hanem az iskolaépítést is nagy erőkkel szorgalmazta. Majd száz évvel ezelőtt olyan mintaiskolát sikerült felépíteni, amit - talán nem köveznek meg, ha leírom-, azóta sem. Lajta tervezett benne mindent (vagy szinte): a vasbeton szerkezetű épületet a kilincseivel, a világítótestekkel, az ornamensekkel és a berendezéssel együtt. 1909-ben még óvoda és egy földszintes ház állt a helyén, aztán a főváros tanácsa üzletet kötött az ingatlan tulajdonosával, lealkudta potom tíz koronával az ölenkénti 470 koronás árat, meglett a telek, és Lajta elkezdhetett rajzolni. Az iskola 1912-re készült el, nem kevés módosítás és újratervezés után, de bőven maradt még munka a következő évre is. Amikor átadták, lelkendezve írta egy újság, hogy "osztálytermei és mellékhelyiségei oly világosak, mintha nyílt utczán volna az ember... Tornaterme pedig, amely dísztermül is szolgál, olyan nagy, hogy egyszerre két osztály is tornászhatik benne és ráadásul vívásra is be van rendezve, mert itt minden tanuló vívni is fog." Ebben a vívásra is berendezett, élénkzöld Zsolnay csempével burkolt és Lajta népművészeti motívumaival díszített tornateremben állomásozott két századnyi katona 1914-ben, majd miután valószínűleg veszélyesebb terepekre távoztak, a vezetőség újramázoltatta a falakat, és elszállíttatta az ott felejtett, öt szekérre való szalmát. 

A Vas utczai községi felső kereskedelmi iskolában nemcsak németet és franciát, ahogy az általában szokás volt, hanem angolt is oktattak. Szerb Antal képzettsége tökéletesen illett a profilba, eredetileg francia és angol tanárként alkalmazták, de később németet és magyart is tanított. Diploma után, 1926 szeptemberében került ide, ideiglenes megbízással. A folyosón ma is látni egy érettségi tablót ezekből az évekből, amelyen Dr. Szerb Elekként tüntetik fel. 1927 őszén véglegesítik, 260 Pengő fizetést és 152P lakáspénzt kap. Az 1929-es tanári regiszter szerint még nőtlen. Lakner Amáliát csak 1932-ben veszi el, de pár év múlva el is válnak, amit az 1937-es lajstrom is tanúsít. Ebből az is kiderül, Szerb kézírásával, hogy "a grazi egyetemen hallgattam egy fél évet, a Londoni University College-n kettőt, 7 nyári szünidőmet töltöttem Párisban, négyszer voltam Olaszországban és egy évig angol-német levelező voltam a Ruggyantaárugyárban". A kezdetektől részt vett az iskola Önképzőkörének munkájában, aminek később az elnöke is lett, de emlékezetesek az iskolai és nemzeti ünnepeken tartott, a modern irodalmat és művészeteket népszerűsítő beszédei is. 1938-ban újranősült, elvette Bálint Klárát. 39 évesen, a második zsidótörvény hatálybalépése után még megmenekül a kényszernyugdíjazástól, de '44 áprilisában már nem: 20 év, 6 hónap és 5 nap szolgálati idő után 266 Pengővel és 43 életévével megkapja a Főváros határozatát a nyugdíjazásáról. Nem sokáig élhet vele, június 5-én másodszor és egyben utoljára behívják munkaszolgálatra.

Bejárat: Non scolae sed vitae discimus...

Az előtérbe lépve jobbra nyílik a tornaterem.

Az iskola kívül és belül még lepusztultságában is lenyűgöző: az ólomüveg betéteket és mozaikokat Róth Miksa, a díszítőszobrokat Rákos Manó készítette. A lámpatesteket a Magyar Siemens-Schuckert Művek  szállította. Zsolnay Vilmos Keramikai gyára nemcsak a tornaterem zöld csempéjét, hanem kutakat, padokat és kandallókat is hozott. Mintaiskolának pedig azért is tartották, mert külön pad volt minden tanuló számára, záros fiókkal, és minden teremben szigorúan max. 35 diák számára volt hely, a túlzsúfoltságot elkerülendő. Azért ne gondoljuk, hogy a fogadtatása egyértelműen pozitív volt, a dizájn kapott hideget-meleget, de erről már itt írtam.

A képek egy részét Cili küldte, akivel a Budapest100 idején áprilisban bejártuk a házat. Ezúton is köszi!

Forrás:  Lajta Béla Virtuális Archívum

Tovább a bejegyzésre →

Kozma Lajos Klinger-villája

Kozma húszas évekbeli munkáit elnézve nehéz elhinni, hogy a neobarokk és a népies motívumok szerelmese, aki látszólag sokáig ellenáll az új stílus bűvöletének, 1930 körül aztán beadja a derekát, és a mára már elpusztult Divatcsarnok homlokzati munkájával "modernizálódik". Aztán rövid idő alatt a legjobbak közé kerül. A Havas-villa, amely igazi gesamtkunstwerk modern szellemben, 1931-es. A Klinger-villát két évvel később kezdik el építeni a Hermann Ottó utcában.  

A két ház sok vonatkozásban hasonlít. Például a tér nagyvonalú kezelésében és a természet-lakótér összekapcsolásában, amiről az alkotó így írt: "Ha azt akarjuk, hogy utódaink ne szidjanak bennünket, úgy igyekezzünk olyan házakat építeni, melyekben egy másfajta élet lehetőségei is elképzelhetők, ahol a falak, legalábbis a válaszfalak könnyen eltolhatók, ahol a hatalmas, lehetőleg összefüggő ablakok minden időjáráshoz, világításhoz szánva igen sokféleképpen használhatók. A ház nemcsak tőkebefektetés, de a család és a jövő nemzedék életkerete is, és változóképessége, rugalmassága a használhatóság legfontosabb próbája, időben is, nemcsak térben” (A ház és a lakás, mint életszcenárium című írásából). Ez már egyértelműen az új felfogásból ered.
Van tehát egy óriási, délnyugati tájolású terasz, amelyet falba tolható ajtókkal lehet összenyitni az L alakú nappalival. Sajnos a teraszt megközelíthetetlensége miatt nem lehet fényképezni, de a lakók szempontjából ez nyilván inkább előnye.

(A kép forrása: Ludwig Kozma "Das neue Haus"  Kiadó: Dr. H. Grisberger Zürich 1941)

A bejáratot itt is az északkeleti oldalra teszi Kozma, és a Havas-villához hasonlóan ez a ház is az utca felé zárt. Azért kár, hogy a kert felőli oldalt nem lehet fotózni, mert így nem láthatjuk a Kozma által előszeretettel használt, a terasz alátámasztásául szolgáló és konzolosan előrenyúló betongerendákat, amelyek a saját részére tervezett Lupa-szigeti nyaraló-nál is megjelennek. 

Az utcai homlokzatról és az oldalfalakról viszont nem találtam régi képet. A kedvezőtlen fények és a homlokzat viszonylagos zártsága miatt ezeket annak idején nem tartották fontosnak megmutatni.

Az emelet egyik felén lakószobák, a másik felén napozóterasz volt, ami szerencsésen megúszta a beépítést. Nem így a másik oldal alagsora, a kitüremkedő üvegházzal.

A sors fricskája, hogy Kozma, aki közvetlenül a háború után még gyanútlanul üdvözli a "demokrácia" győzelmét, a hozzá hasonló szellemben alkotó kollégáival, kortársaival együtt később nemkívánatos tervezőnek minősül. 

A modernista építészetet így váltja idővel majd a szocreál, amely ugyan nem szakít a funkcionalitással, de nélkülöz minden felesleges fényűzést, és kozmopolita jelleget. "Nem csúnya, kapitalista bérkaszárnyák kellenek nekünk, de nem is az amerikai tervezők hóbortjait majmoló formalista épületek. Tükrözzék épületeink is szocializmus felé haladó népünk öntudatát, ízlését" (Szabad Nép, 1949. aug. 27.)

Kozma 1948-as haláláig csak ízelítőt kap ezekből az időkből.

Felhasznált irodalom:

Fény és forma- Modern építészet és fotó 1927-50

Prakfalvi Endre: Szocreál

Tovább a bejegyzésre →

Kozma Lajos Havas-villája

Minden ezzel a villával kezdődött. A lépcsőházjárás, a blogolás. Karácsonyra megkaptam a Tér és idő című Somlai Tibor könyvet, a két világháború közti lakásbelsőkről, az akkori tervezőkről, stílusokról, tele korabeli fotóval. A Fény és forma (Modern építészet és fotó 1927-1950) c. kiadványt ezen beindulva már magam vettem meg. Aztán vagy százszor végignéztem a benne lévő épületek archív fotóit (a magyar modernizmus meghatározó folyóiratából, a Tér és formából hoz korabeli képeket és ezeket elemzi) és muszáj volt megnézni, hogy milyen állapotban vannak ma a házak. A márciusi, Budán tett kirándulás összességében lesújtó volt, a harmincas évekbeli, akkor avantgárdnak, modernnek címkézett épületek nagyobb része elszomorított, vagy az állapotuk, a környezetük, vagy együtt a kettő, illetve az átépítések-toldozgatások általi módosulásuk miatt. 

Az egyik kedvencem azért lett Kozma Lajos Havas-villája, mert a Somlai könyvéhez mellékelt dvd-n virtuálisan körbevezetik a kedves olvasót a házban, amelynek régi berendezését a fennmaradt képek alapján rekonstruálták. Beleszerettem. Merthogy Kozma nemcsak a házat tervezte, hanem a berendezést is, a bútorokat és minden egyebet. A Hankóczy utcában álló villa egy építési vállalkozónak, Havas Ernőnek épült 1931-ben.  És akkor még így festett:

forrás: Fény és forma c. album (Vince Kiadó)

eredeti fotó: Seidner Zoltán

Egyszerű mértani formák, lapostető, fent nagy terasz, szalagablakok, üvegtéglák és hogy még több fény legyen, nagy üvegveranda. De az alsó szint téglaborítása is nyerő.  

A villa átadása nagy esemény volt, fényét talán még az sem rontotta, hogy Füst Milán, aki a jelek szerint nem feltétlen volt híve a modern stílusnak, eképpen méltatta a házat: "Csak csontváz, hús nincs rajta. Csak a szerkezet - mindenütt szerkezet. Ez az egyszerűség már pokolian unalmas.  Ez őrjítő, itt ha egy kis szivarhamut leejtesz, már baj van. A tisztaság protestálása a zagyva tisztátalanság ellen." 

Kozma építész, iparművész és grafikus volt. Párizsban Henri Matisse-tól tanult festeni. Lajta Béla mellett is dolgozott, a tízes évek elején több épületének homlokzati díszeit, berendezési tárgyait tervezte. A wikipédia bejegyzését végigolvasva olybá tűnik, mintha mindent csinált volna, ami képzőművészettel kapcsolatos, hol bútorokat, könyvborítót, fogorvosi rendelőt, hol szecessziós, biedermeier, nemzeties-magyaros, barokk, vagy éppen art deco stílusban, majd 1929-től építészként az avantgarde és a modernizmus egyik jeles követője lett. Legtöbbet emlegetett munkája az Átrium mozit magában foglaló épület a Margit körúton. Végezetül, bár ezzel kellett volna kezdeni, kiemelném a kiskorpádi születést, lám-lám, a somogyi gyökerek...

Azért jó, hogy a fotókat még márciusban csináltam, mert a fák lombja kevésbé takarja el a lényeget, igaz, hogy a takarás ebben az esetben inkább előnyére válna. Az elhelyezkedése, a borostyán és a kerítés miatt így is fotózhatatlan, ezért bocsánat!

Többször ellenőriztem, hogy tényleg jó-e a cím, biztos ugyanazt a házat nézem-e, de sajnos igen. Piros pontot azok kaphatnak, akik első ránézésre megmondják, mi a tulajdonos(ok) kedvenc színe... 

De ez még nem is lenne akkora baj, majd minden ebből a korból származó épület visel ma egy kis kék mázt itt vagy ott, jó szín is a kék, de itt a toldások, a földszintre beépített garázs és a terasz beüvegezése miatt teljesen átírták a ház lényegét. Olyannyira, hogy már a borostyán is mindegy, bár az alatta lévő homlokzat szerkezetileg legalább érintetlennek látszik, és nemes egyszerűségében még így is tetszik. Semmi dísz, a bejárati ajtó felett csak a lépcsőház üvegtégla fala, oldalt egy kisebb körablak, meg baloldalt egy-két másik látszik, és kész. Pokolian egyszerű, tényleg.

A belső sem volt bonyolult: áramló terek, egymásba folyó szobák, a verandára néző óriási ablakok és a terasz  behozzák a természetet. Egyszerű vonalvezetésű, modern bútorok, sok fém, üveg, színek, szürkéskék linóleum a padlókon és néhol a bútorokon, meg persze fény, fény, fény.

Somlai könyvében többször kitér arra, hogy a húszas-harmincas évek belsőépítészei (akik gyakran építészek is voltak, mint pl. Kozma) milyen bátran használták a színeket -gondoljunk csak a Dunapark ház kék gumiszőnyegére-, ennek megfelelően a villa eredeti fürdőszobája is mestermű. Imádom a csempe helyett használt opaküveget, nyilván kicsit sem volt praktikus, de annyira mutatós.

A sors iróniája, hogy az ötvenes években, az államosítás után az Országos Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán költözött ide, aki az Új építészet folyóiratot, és a hasonló nevű Kört, amelynek egyik alapítója épp Kozma volt, egy tollvonással megszüntette. 

Fájdalom, de Budán belopózni egy villa lépcsőházába simán birtokháborítás lenne, így azt hiszem, egyelőre titok marad, mi lett a tetszetős, légies és lazán, de nagyon is átgondoltan megtervezett, színes linóleumos modern belsőből. De félek, hogy sosem tudjuk meg, s valami azt súgja, tán nem is baj.

Amúgy meg Pestet úgyis jobban szeretem.  

Tovább a bejegyzésre →