2012. szeptember 28., péntek

Egyszer volt ... egy Állami Pénzverő

Az Állami Pénzverő 1949. február 1-én alakult. Központi épülete az Üllői úton volt. Mivel az államosításokkal sikerült bekebeleznie egy csomó jelvénykészítő és nemesfémipari vállalkozást, a tevékenységi kör is kibővült. 
Az évek során számos üzemrésznek emeltek új épületet, Tápiószelén vidéki telephelyet is nyitottak a jelvény- és éremgyártás számára. Ment a szekér, s az ötéves tervek végrehajtása közben a vezetőség a munkások jólétéről sem feledkezett el. Járt öltöző, étterem, üdülő... 





Ezt a Római-parton fotóztam. Az egykori üdülő-csónakház (?) egy ideje valószínűleg csak szociálisan rászorulóknak nyújt menedéket, legalábbis apróbb jelekből úgy tűnt. Nem meglepő ez, a Római bizonyos szakaszán, ha már kikerülünk a hekk- és kolbászsütők hallótávolságából, inkább azt kell vadászni, melyik épület lakott, és nem azt, hogy melyik nem. Kis pénzt kéne verni ezeknek a felújításához is, valaki?




2012. szeptember 15., szombat

Baross utca 34.

1873-74-ben épült eklektikus bérház. Buzzi Bódog és Kéler Napóleon tervezte Kortsak József megrendelésére. A korábbi épület egyszintes volt, építtetője ugyanaz és 1861-62-ben tervezte és kivitelezte számára Diescher József
Ezek a száraz tények, sosem hallott nevek, százötven évvel ezelőtti évszámok. Ha a falak beszélni tudnának, vajon mit mesélnének?













Kívülről semmi különös, sima pesti bérház. Normális esetben nem is mentem volna be, de ott jártam előtt épp jó hírt kaptam, fel voltam dobva, az ajtó nyitva állt és jól esett kikapcsolni egy kicsit. Tavaly augusztus volt, kellemetlen, esős idő, pont mint a napokban. A lépcsőházban annyira sötét volt, hogy csak vakuval vettem észre a boltíves mennyezet festését. Imádom a lépcsőház kék csempéjét az okkersárga fallal.




Forrás: Déry Attila: Józsefváros- VIII.kerület Budapest Építészeti topográfia

Frissítés:
2015. február 28-án az alábbi megjegyzés érkezett, amit ezúton köszönök névtelen írójának:
"Az épületben lakott Scholtz Róbert szobafestő mester és családja az 1800 évek végén. A díszítőfestés az ő eredeti munkája, a homlokzatot Lotz Károllyal együtt díszítették, sajnos ez ma már nem látható. Ő alapította meg a Festő Ipartestületet, és olyan munkák fűződnek a nevéhez, mint az Opera, az Országház, a Várkert bazár, Mátyás-templom, Iparművészeti Múzeum díszítőfestése." 

Scholtz nem csak a ház egyik lakója volt, hanem, ahogy a BCL-ből kiderült, 1900 körül a tulajdonosa is. A sziléziai szobafestő fiú páratlan karrierje a 19. század közepén kezdődött, a magyar fővárosba költözése után és az 1912-ben bekövetkezett haláláig gyakorlatilag töretlenül szárnyalt.
A Baross utcai házban őrzött, festményekből, rajzokból és metszetekből álló magánképtárára hosszú évek szorgalmas gyűjtésével tett szert. Gyűjteménye azért is számított páratlannak, mert a sokszorosított grafika akkor még viszonylag kevesek érdeklődésére tartott számot, a műgyűjtőket inkább a festmények, szobrok érdekelték. 
Részletesen ír Scholtzról és a gyűjteményről az Artmagazin: "Scholtz és népes műhelye az 1880–90-es években Budapest szinte valamennyi jelentős középületén otthagyta névjegyét. Egyebek között a Nemzeti Múzeum, a Várkert bazár, az Operaház, a Szent István-bazilika, az Országház, a Mátyás-templom ornamentális festése egyaránt az ő munkáját dicséri. Munkái révén szoros kapcsolatba került a korszak vezető építészeivel, Ybl Miklóssal, Steindl Imrével, valamint a falképfestészet nagymestereivel, mindenekelőtt Lotz Károllyal és Than Mórral.
Az 1880-as évek végétől a tehetős vállalkozó Scholtz igen jelentős képtárat hozott létre, melyben az itáliai képek mellett különösképp a németalföldi iskola festői képviseltették magukat színvonalas művekkel. (...) Emellett tekintélyes rajz- és metszetkollekciót is magáénak mondhatott, amely művészettörténeti jelentőségét illetően talán még meg is haladta festményeiét.
Scholtz rajz iránti érdeklődése már az 1850-es években, bécsi tanulóévei alatt megnyilvánult, amikor szakipari iskolái mellett önszorgalomból rajzakadémiai tanulmányokat folytatott. Gyűjteni azonban minden bizonnyal csak később, az 1870–80-as évektől kezdett, amikor erre már anyagi lehetősége is megvolt. Láttuk, hogy képvásárlásainál szakemberek, elsősorban az Országos Képtár igazgatójának, Pulszky Károlynak a segítségét és tanácsait is igénybe vette. 
Scholtz rajz- és metszetgyűjteményét 15–18. századi, miniatúrákkal, ill. metszetekkel illusztrált könyvek, valamint saját művészeti könyvtárának darabjai egészítették ki. Az idősödő mester megromlott egészségi állapota miatt életének utolsó éveit utazgatással és gyűjteményének gyarapításával töltötte. Egy évvel halála előtt, 1911-ben azonban mégis úgy döntött, hogy a teljes rajz- és metszetkollekciót eladja...(folytatás itt)

Scholtz Róbertről biztos mesélnének a falak... 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.

2012. szeptember 12., szerda

A Nap-hegy legjobb épületei - Gellérthegy utca 29-31.

Tudom hogy nevetségesen hangzik, de ezzel a házzal már-már intim kapcsolatot alakítottam ki. Rosszra nem kell gondolni, csak enyhe megszállottságra: többször tettem kerülőt miatta, mindig megnéztem nyitva van-e esetleg valamelyik ajtó, hogy belógjak megnézni milyen belül a két lépcsőház, a felújított és a lepattant. Tavaly szeptember 2-án fotóztam le először, akkor csak a homlokzatot, majd  legközelebb a felújított rész előcsarnokát az üvegen keresztül, aztán télen a Naphegy utcára néző hátsó frontot az erkélyekkel, mert a lombjukat vesztett fáktól jól lehetett látni, hogy a hátsó homlokzaton félköríves erkélyek húzódnak. Télen még egyszer ott voltam, mert van fotóm a belső udvar fáiról szinte csupasz ágakkal, majd idén tavasszal végre bent jártam a szebbik lépcsőházban, akkor persze nem volt nálam gép, és nem sorolom tovább...


Kettős bérház, Dr. Hetényi Géza orvos, egyetemi magántanár és dr. Heller Zoltán ügyvéd megbízásából épült 1934-ben, lásd a kapun lévő római számokat. Eredetileg három emeletes volt, amíg a felújított rész nem kapott egy negyediket, bár erről inkább ne is beszéljünk, pláne hogy sárgára meszelték a falát. Az első szint kivételével, amit a tulajdonos régen egyedül birtokolt, szintenként két 2 szoba-hallos lakás volt.



A tervezője Irsy László, statikusa az a Kellermann László volt, aki valószínűleg megegyezik a lipóciai Kresz Géza 38-as ház építészével. Irsy épületeinek többségét elnézve nem annyira újító szellemű, mint inkább nemzeti érzelmű tervező képe tárul elénk. Sokat elárul róla az 1930-ban elnyert vitézi cím, ilyet az első világháborúban és a forradalmak alatt vitézségükkel és nemzeti érzésükkel kitűnteknek adományoztak.  Hosszú pályafutása alatt vagy 20 templomot és néhány iskolaépületet is jegyzett, közülük érdemes rákattintani először az 1929-es neobarokk csepeli templomra, aztán a 6 évvel későbbi, art decos pusztaszabolcsira majd kedvencemre, a homokkővel borított, 1944-ben átadott balatonföldvárira, ebből a háromból jól lekövethető az útkeresése és fejlődése is. Az alapvetően modern, részleteiben kicsit art decos Gellérthegy utcai ikerház után 1937-ben a zuglói Vitézi-telepre tervezett sátortetős-tornácos-zsalugáteres-földszintes lakóépületeket egyértelműen népies szellemben.


Még inkább árnyalja az Irsyről alkotott képet, hogy 1937-től a városkép formálásában nagy szerepet játszó Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke, a II. világháború alatt pedig a római iskola szemléletét képviselő Magyar Építőművészet folyóiratnak volt főszerkesztője. A magyar külpolitika akkori orientációjából adódóan felerősödött nálunk az olasz hatás, egy sor képzőművész és építész jutott római ösztöndíjhoz. Az általuk kint látottak hozadéka az egyszerre klasszicizáló és monumentális modern stílus, amely előszeretettel használja a sima kőburkolatot, téglát, vasbeton oszlopos portikuszokat. A stílust több templomunknál és középületünknél meg lehet figyelni, lásd pl. Rimanóczy Gyula Dob utcai Postaigazgatóságának székházát. Irsyt mint építészeti szakírót is említik (Az én házam- az én váram c. könyve engem is érdekelne), a háború után pedig a templomokról átvált az ipari létesítményekre, s az Erőmű Tervező irodában kap főépítészi pozíciót. Nyugdíjba is innen ment.


A Gellérthegy utcai ház részben vasbetonvázas, mindkét rész homlokzatának közepén a lépcsőház acélszerkezetű üvegfala domborodik ki félhenger alakban, ehhez a falhoz csatlakoznak mindkét oldalon a szobát/konyhát bővítő zárterkélyek. Szeretem a terméskő burkolatot, amit a magasföldszinttől felfelé kőlapok váltanak és a hátsó fronton lévő erkélyek formáját, de kár, hogy azoknak a hátsó frontra helyezésével megvonta a lakóktól a nyáresti, holdfényes borozgatásokat gellérthegyi kilátással.



1934-ben, amikor a ház megépült, már javában folyt a Tabán földszintes házainak lerombolása ("Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság."), s nem állt még sem az Orvos utcai lépcsős ház (1964), sem a szemben lévő telken a VÁTI épülete, de a Krisztina körút és a Tabán sarkán álló irodaház sem  létezett.


A felújított és a lepusztult lépcsőház közti különbséget jól látni a képeken, én csak annyit tennék hozzá, hogy a 29-es kapuja és elszürkült homlokzata láttán bent sokkal nagyobb enyészetre számítottam. De a felújításon innen és túl, az az igazság, hogy a lépcsőházak belső dizájnja, annak ellenére, hogy szerkezetileg nincsen benne semmi csalafintaság, annyira lenyűgözött, pusztán a mértani formák, sokszögek és az egymást keresztező vonalak orgiájával és az üvegfalon át beáramló fény játékával, hogy azt éreztem, itt szívesen laknék.  
























Tehát, ha budai hegyek, akkor nálam csakis a Nap-hegy jöhet szóba. A neve, a Tabán közelsége, a várra és a Gellérthegyre néző fekvése miatt. Végül pedig azért, mert a belváros csak egy macskaugrásnyira van, ahová akár gyalog is...


A vári panorámát az utca túloldalára később felépített irodaházak vették el...
...így maradt az Erzsébet híd és a Gellérthegy.

Az "Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság." idézetet Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára c. művéből vettem kölcsön. 

Felhasznált irodalom: Ferkai András: Buda építészete a két világháború között;
illetve Pest építészete a két világháború között;
illetve innen és innen



2012. szeptember 5., szerda

Egyszer volt ... egy borozó


A városi enyészettel foglalkozó "egyszer volt" rovat második számában a Gellérthegy utcai Tabdi borozó következik, pontosabban már csak a táblája:


2006 körül lett áldozata az első kerületben a magas bérleti díjak miatt végigsöprő kocsmabezárási hullámnak. A nyolcvanas években, amikor ez a fotó készült, és a Tabdi Mgtsz borait mérték, reggel 10-kor nyitott:

innen



Én sosem jártam bent/lent, és te?

Frissítés:
2013 januári helyzetjelentés: a táblát leszerelték.




Itt a vége, fuss el véle.