A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1934. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1934. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 3., csütörtök

Elektrotechnikai Múzeum, Kazinczy utca

"Villanykészüléket ha vesz, örömteljes, jó éve lesz..."

Elektrotechnikai Múzeum a Kazinczy utcában és egy megkésett szülinap. Az én ajándékom az volt, hogy a Design Hét alkalmából kedd este felkapcsolt régi neonreklámokat megnézzük. Valójában semmi sem olyan volt és nem úgy történt, ahogy elképzeltem, de a végeredmény sokkal jobb lett. Először is, baromi jó az épület, kívül-belül. Aztán eszméletlenül fura és szürreális volt, ahogy a gyerekkoromat idéző Levendula, Mignon, Élelmiszer-csemege, Omnia feliratok között bevonultunk egy majdnem teljesen üres udvarra, ahol mégiscsak nyitva volt a borbár. Aztán később lett zene is, és erre koccintani kellett, először az elején, aztán még egyszer a végén. Merthogy hideg is volt. A két koccintás között megnéztük a múzeumot, ami eredetileg transzformátorállomás volt.  1934-ben épült, Gerstenberg Ákos és Arvé Károly tervei alapján. A belseje maga a geometria, egyszerre modern és art decos. 













ívlámpa
sok-sok fogyasztásmérő




A kiállítást is végignéztük, bár valószínűleg sokkal kevesebb időt töltöttünk volna el fent, ha nem kapunk spontán vezetést az egyik nagyon kedves ott dolgozótól. Az udvarban felszerelt, felújított neonreklámokat pedig a Design hét alkalmából nyílt kiállításra kapcsolták fel, egyébként nem égnek. 




Az épület múltjával kapcsolatos kutakodást és történetet ezúttal elblicceltem, de akit érdekel Budapest áramellátásának története, látogasson el ide, ahol elolvashatja a Miénk a ház remek képes összefoglalóját a témáról. A múzeum honlapján itt írnak az épületről.

Bármennyire is hiszem, hogy jól ismerem a várost, mindig az derül ki, hogy tele van meglepetésekkel.


Drága cimborámnak, R-nak.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához. 

2012. szeptember 12., szerda

A Nap-hegy legjobb épületei - Gellérthegy utca 29-31.

Tudom hogy nevetségesen hangzik, de ezzel a házzal már-már intim kapcsolatot alakítottam ki. Rosszra nem kell gondolni, csak enyhe megszállottságra: többször tettem kerülőt miatta, mindig megnéztem nyitva van-e esetleg valamelyik ajtó, hogy belógjak megnézni milyen belül a két lépcsőház, a felújított és a lepattant. Tavaly szeptember 2-án fotóztam le először, akkor csak a homlokzatot, majd  legközelebb a felújított rész előcsarnokát az üvegen keresztül, aztán télen a Naphegy utcára néző hátsó frontot az erkélyekkel, mert a lombjukat vesztett fáktól jól lehetett látni, hogy a hátsó homlokzaton félköríves erkélyek húzódnak. Télen még egyszer ott voltam, mert van fotóm a belső udvar fáiról szinte csupasz ágakkal, majd idén tavasszal végre bent jártam a szebbik lépcsőházban, akkor persze nem volt nálam gép, és nem sorolom tovább...


Kettős bérház, Dr. Hetényi Géza orvos, egyetemi magántanár és dr. Heller Zoltán ügyvéd megbízásából épült 1934-ben, lásd a kapun lévő római számokat. Eredetileg három emeletes volt, amíg a felújított rész nem kapott egy negyediket, bár erről inkább ne is beszéljünk, pláne hogy sárgára meszelték a falát. Az első szint kivételével, amit a tulajdonos régen egyedül birtokolt, szintenként két 2 szoba-hallos lakás volt.



A tervezője Irsy László, statikusa az a Kellermann László volt, aki valószínűleg megegyezik a lipóciai Kresz Géza 38-as ház építészével. Irsy épületeinek többségét elnézve nem annyira újító szellemű, mint inkább nemzeti érzelmű tervező képe tárul elénk. Sokat elárul róla az 1930-ban elnyert vitézi cím, ilyet az első világháborúban és a forradalmak alatt vitézségükkel és nemzeti érzésükkel kitűnteknek adományoztak.  Hosszú pályafutása alatt vagy 20 templomot és néhány iskolaépületet is jegyzett, közülük érdemes rákattintani először az 1929-es neobarokk csepeli templomra, aztán a 6 évvel későbbi, art decos pusztaszabolcsira majd kedvencemre, a homokkővel borított, 1944-ben átadott balatonföldvárira, ebből a háromból jól lekövethető az útkeresése és fejlődése is. Az alapvetően modern, részleteiben kicsit art decos Gellérthegy utcai ikerház után 1937-ben a zuglói Vitézi-telepre tervezett sátortetős-tornácos-zsalugáteres-földszintes lakóépületeket egyértelműen népies szellemben.


Még inkább árnyalja az Irsyről alkotott képet, hogy 1937-től a városkép formálásában nagy szerepet játszó Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke, a II. világháború alatt pedig a római iskola szemléletét képviselő Magyar Építőművészet folyóiratnak volt főszerkesztője. A magyar külpolitika akkori orientációjából adódóan felerősödött nálunk az olasz hatás, egy sor képzőművész és építész jutott római ösztöndíjhoz. Az általuk kint látottak hozadéka az egyszerre klasszicizáló és monumentális modern stílus, amely előszeretettel használja a sima kőburkolatot, téglát, vasbeton oszlopos portikuszokat. A stílust több templomunknál és középületünknél meg lehet figyelni, lásd pl. Rimanóczy Gyula Dob utcai Postaigazgatóságának székházát. Irsyt mint építészeti szakírót is említik (Az én házam- az én váram c. könyve engem is érdekelne), a háború után pedig a templomokról átvált az ipari létesítményekre, s az Erőmű Tervező irodában kap főépítészi pozíciót. Nyugdíjba is innen ment.


A Gellérthegy utcai ház részben vasbetonvázas, mindkét rész homlokzatának közepén a lépcsőház acélszerkezetű üvegfala domborodik ki félhenger alakban, ehhez a falhoz csatlakoznak mindkét oldalon a szobát/konyhát bővítő zárterkélyek. Szeretem a terméskő burkolatot, amit a magasföldszinttől felfelé kőlapok váltanak és a hátsó fronton lévő erkélyek formáját, de kár, hogy azoknak a hátsó frontra helyezésével megvonta a lakóktól a nyáresti, holdfényes borozgatásokat gellérthegyi kilátással.



1934-ben, amikor a ház megépült, már javában folyt a Tabán földszintes házainak lerombolása ("Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság."), s nem állt még sem az Orvos utcai lépcsős ház (1964), sem a szemben lévő telken a VÁTI épülete, de a Krisztina körút és a Tabán sarkán álló irodaház sem  létezett.


A felújított és a lepusztult lépcsőház közti különbséget jól látni a képeken, én csak annyit tennék hozzá, hogy a 29-es kapuja és elszürkült homlokzata láttán bent sokkal nagyobb enyészetre számítottam. De a felújításon innen és túl, az az igazság, hogy a lépcsőházak belső dizájnja, annak ellenére, hogy szerkezetileg nincsen benne semmi csalafintaság, annyira lenyűgözött, pusztán a mértani formák, sokszögek és az egymást keresztező vonalak orgiájával és az üvegfalon át beáramló fény játékával, hogy azt éreztem, itt szívesen laknék.  
























Tehát, ha budai hegyek, akkor nálam csakis a Nap-hegy jöhet szóba. A neve, a Tabán közelsége, a várra és a Gellérthegyre néző fekvése miatt. Végül pedig azért, mert a belváros csak egy macskaugrásnyira van, ahová akár gyalog is...


A vári panorámát az utca túloldalára később felépített irodaházak vették el...
...így maradt az Erzsébet híd és a Gellérthegy.

Az "Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság." idézetet Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára c. művéből vettem kölcsön. 

Felhasznált irodalom: Ferkai András: Buda építészete a két világháború között;
illetve Pest építészete a két világháború között;
illetve innen és innen