A '20-as években, amikor az Újlipótváros beépítése és rendezése napirendre került, a Kresz Gézát
még Ügynök utcának hívták, az első tömbökben ugyanis a korabeli vállalatok ügynökei laktak.
A Szent István körút házai mögött igazán színes kép fogadta az erre járót: a
Kresz Géza utcát magában foglaló, a Hegedűs Gyula és a Váci út közötti szakasz a Victor Hugo utcáig nagyjából be volt épülve. Álltak még épületek a Tátra és a Pannónia utca elején, valamint a
Palatinus házak is megvoltak már a rakparton. Tőlük északra malmok és fatelepek, illetve a nagy semmi, a mai Újlipót szívében pedig, a parktól egy köpésre Suhajda úr nyomortelepe várta az ágybérlőket. Ezek felszámolása és a folyó menti, kedvező adottságú negyedben egy új városrész kialakítása volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata.
1926-30 között rohamtempóban, spekulációs bérházakból megépültek a Tátra, Pannónia és a Hegedűs Gyula menti tömbök, de csak a Radnóti utcáig, mert azon túl építési tilalmat rendeltek el, amíg a Tanács a pontos szabályozás tervét ki nem dolgozza.
A végleges rendezési terv elfogadására csak 1933 elején került sor, eszerint "a telkek keretesen, illetve csatlakozó udvarokkal építendők be, az épületek magasságának 25 méternek kell lennie, az épületek homlokzatát egy-egy tömbön egységesen és összhangzatosan kell kiképezni és legalább nemesvakolattal ellátni, a homlokzatok részletes rajzát pedig az építési engedély kérése előtt külön kell engedélyeztetni" - így született meg több szakaszban, szigorú szabályozással és gyakorlatilag központilag megtervezett homlokzatokkal a mai Pest egyik legdrágább negyede.
Az Újlipót látszólagos szabályossága, egységesre formált képe az egyforma magasra épített, külsőre egymáshoz hangolt bérházakkal mégiscsak tud szórakoztató is lenni. A "szabálytalanságai" teszik azzá, a húszas évek előtt megépült, "régi" eklektikus szakaszok, a modern házak közé itt-ott bepottyantott, oda nem illő neobarokk homlokzatok (lásd Balzac utca- Pozsonyi sarok) és a lépcsőházak, amilyenekhez fogható nincs máshol a városban, legalábbis ilyen koncentrációban nem. Ilyen ez a Kellerman László által tervezett vasbetonvázas bérház is, a Kresz Géza és a Csanády sarkán, 1941-ből. Külseje alapján simán passzol az obligát újlipóti utcaképbe, hozza a megszokott alapelemeket, lapostető meg modern homlokzat, de a sarokrizalittal és az épület sarkán beforduló acélvázas virágablakkal sikerül kiemelkednie a képből. Ebben mondjuk sarki pozíciója is segíti.
A kapuban domborművekkel várják az érkezőket. Nemigen tudok mit kezdeni velük, a kissé viseltes mészkőlap burkolatokon a tervező neve és az építés dátuma mellett a Halászbástya, Fraknó vára, Toldi, Tihany, Mátyás király, vagy éppen népviseletbe öltözött menyecskék stilizált képmásai csak az elmúlást idézik és semmi mást.
A lépcsőház ínyencfalat. A kissé szigorú és romantikamentes külső érző szívet takar, kellemes meglepetés az art decos ornamentika, még ha egyes elemeiben enyhén giccsesnek is találom. Nagyon mutatós a színes üvegablak, az üvegajtós lift a tulipános motívumaival, az oszlopok. A lépcső melletti márványborításra és a mennyezetre fehér illetve vízzöld gipszstukkó virágokat és figurákat applikáltak.
A legvidámabb és leginfantilisebb díszítőelemek mégis a szintek jelölésére alkalmazott színes kerámiatáblák, amelyeken az emelet szó kiváltására minden szinten más szót használnak, úgymint állomás, pihenő, sor, stb.
A húszas évek végére a kiváló adottságú negyed olyan zsúfolt, mint a hírhedt Csikágó, vagy a Király utca. A keskeny utcákban emelt magas bérházak kitakarják a folyót, elzárják a friss levegő útját, s mivel sok kis lakás is épült, rendkívül nagy a népsűrűség. A Lipótvárosi kaszinó elnöke, Scheuer Róbert mérnök ekkor kezd el lobbizni Rakovszky Ivánnál, a Közmunkatanács elnökénél a park létesítése érdekében, "amely levegőt és romantikát visz ebbe a sivár városnegyedbe". De ez már
egy másik történet.
Felhasznált irodalom: Ferkai András: Pest építészete a két világháború között
