2013. január 6., vasárnap

Újlipócia - város a városban

Újlipótváros a harmincas években, a kortársak szemében

 „Mikor fiatal voltam, ez a városrész kerítésekből állt. A kerítések alól kutyák ugrottak ki féltesttel, ugatásuktól az ember megcsúszott az út jegén, felkelt és szégyellte magát. De azért szép volt és messzire ki lehetett sétálni, Újpest felé, amelyet csak a mesékből és félelmekből ismertem. Ma itt vannak a leglaposabb modern paloták. A palotákban fiatal pszichoanalitikusok teregetik ki egymás lelkét a díványokon, a bridzs délceg amazonjai ábrándoznak hófehér fürdőszobák mélyén, rendkívül intelligens magántisztviselők Moszkvát fogják a rádión. Téli vasárnap az egész városrész hosszú fadarabokkal zarándokol a Svábhegy felé, otthon csak az elözvegyült borbély marad. Minden modern és egyszerű és tárgyilagos és egyforma itt. Két szoba hall az egész városnegyed, dacosan, fiatalosan és lendülettel leplezik lakói halavány életük egyetlen őszinte valóságát: hogy nincsen pénzük, senkinek.

Hegedűs Gyula (Csáky) utca a Radnóti utcai kereszteződéstől észak felé nézve
Visegrádi és Csanádi utca sarok
1935-ben, amikor Szerb Antal marslakóknak írt budapesti útikalauzában ezek a sorok napvilágot látnak, már áll a Szent István (akkor még Lipótvárosi) park. Körülötte szépen, sorban, a Közmunkák Tanácsának szigorú előírásait követve épülnek fel a lakóházak, a városrészre jellemző modern stílusban, ugyan nem feltétlenül két szobás, de az akkori módi szerint kötelezően hallos, azaz egy ablaktalan helyiséggel ellátott lakásokkal. A város leglaposabb palotáinak rendkívül intelligens lakói pedig, ha éppen nem bridzselnek vagy Moszkvát fogják rádióikon, pszichoanalízissel múlatják a drága időt, és erre mérget vehetünk, mert Márai, a Pesten csak kényszerűségből időt töltő, megrögzött krisztinavárosi is megerősíti:
 „Az új negyed másfél évtized alatt nőtt ki a pesti grundból. Fejlődése varázslatos volt. Ahol évtized előtt, palánkkal kerített telkeken, ócskavasat őriztek, ott ma utcasorok tárulnak, sima homlokzatú, egyforma külsejű és belsejű bérházakkal, valamilyen olcsó, pesties ízű amerikanizmus ízlésében építve, felvonóval, forró vízzel, egy- és kétszoba-hallos lakásokkal, fodrásszal, fűszeressel, párizsias jellegű kis kávéházakkal, a lakásokban kevés bútorral, kaktusszal megrakott állványokkal, olcsó ripsszel bevont hencserekkel, újszerű grafikával és pszichoanalízissel. Mindez szemünk előtt nőtt fel a semmiből, a pesti Duna-part homokos talajából. A házak még nem szoktak össze, az utcasorok között üres telkek várják az új bűvészt, aki felvarázsolja a gyengülő konjunktúra készleteiből a negyed hiányzó palotáit, a telkeket egyelőre vörös salakkal hintették fel, hálót húztak a cövekek között, s nyugtalanítóan intelligens pesti magánhivatalnokok este hatkor fehér nadrágban ugrálnak az új bérházak közti teniszpályákon s ütik a labdát.


A nagyok által csak „egyforma külsejű”-nek titulált bérházak egy nagyon komolyan átgondolt várostervezési koncepció részét képezték. Az Újlipótváros beépítése és rendezése az 1920-as években került napirendre, amikor a Kresz Gézát még Ügynök utcának, a Nyugati teret pedig Berlini térnek hívták. Az akkori Lipót, ma Szent István körút házai mögött változatos kép fogadta az arra járót: a Kresz Géza utcát magában foglaló, a Hegedűs Gyula és a Váci út közötti szakasz a Victor Hugo utcáig nagyjából be volt épülve. Álltak még épületek a Tátra és a Pannónia utca elején, valamint a Palatinus házak is megvoltak már a rakparton. Tőlük északra malmok és fatelepek, illetve a nagy semmi, a mai Újlipótváros szívében pedig Suhajda úr nyomortelepe várta az ágybérlőket. Ezek felszámolása és a folyó menti, kedvező adottságú negyedben egy új városrész kialakítása volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata.

Pannónia utca, harmincas évek
1926-30 között rohamtempóban, spekulációs bérházakból megépültek a Tátra, a Pannónia és a Hegedűs Gyula utca menti tömbök, de csak a Radnóti utcáig, mert azon túl a Közmunkák Tanácsa építési tilalmat rendelt el, amíg a pontos szabályozási tervet ki nem dolgozza. Ennek elfogadására 1933 elejéig kellett várni, eszerint "a telkek keretesen, illetve csatlakozó udvarokkal építendők be, az épületek magasságának 25 méternek kell lennie, az épületek homlokzatát egy-egy tömbön egységesen és összhangzatosan kell kiképezni és legalább nemesvakolattal ellátni, a homlokzatok részletes rajzát pedig az építési engedély kérése előtt külön kell engedélyeztetni". Így született meg több szakaszban, szigorú szabályozással és gyakorlatilag központilag megtervezett homlokzatokkal fővárosunk építészetileg legegységesebb negyede, modern stílusban, amely a pesti eklektikus bérházakon szocializálódott szemnek tényleg szokatlan lehetett, főleg ekkora koncentrációban. A homlokzatok egyszerűségének persze részben van piszkos anyagi oka is, adókedvezménynek hívják, s 1934-től a lakásépítések ösztönzésére alkalmazták a város egyes részein, Újlipótvárosban a Szent István park környékén. A rendkívüli adómentesség akkor járt, ha a fent taglalt keretes beépítés mellett az épület az adott év végéig tető alá került. Ehhez rohamtempóban kellett dolgozni, így előtérbe kerültek az új technológiák, mint például a vasbetonszerkezet, amelyek felhúzásához lényegesen kevesebb időre volt szükség.

Tátra utca
A sorok közt olvasva, az épületek és az utcák szokatlan képe mellett más is van itt. Márai kissé nyugtalan, ironikus mondataiban ott bujkál az, ami ma már egyértelmű: olyan városrész jött létre, amely nemcsak egységes építészetét, hanem lakói életstílusát tekintve is más, mint a többi. Város született a városban, a körút Lipótvárossal átellenes oldalán, az ipartelep és a senki földje helyén. Vas István pont azzal a régivel von párhuzamot és már nem lepődöm meg, hogy a kettő közül melyik viszi el a prímet: „Azokon a grundokon, ahol húsz évvel azelőtt Eti játszott, kalandozott, vezérkedett, ahol még régebben mocsaras rétek terültek el, s amikor Vajda János nászéjszakáján az irodalmi kávéházból e tájról vezette haza Rosamundát, az elhagyatott sötétségben egy részeg katona támadta meg őket, melynek következtében a hatalmas termetű költő elfutott, feleségét otthagyva prédául, és rábízva, hogy kifejtse magát az ölelő karokból- most tetszetős városrész jött létre, az új német építészet és a pesti polgárság sárga, világosszürke, világoszöld és halványlila kőerdője… Az újlipótvárosi házakban eleinte éppen avantgardista szempontból csalódtam; később – inkább öntudatlanul, mint elvszerűen – ebbe a lenézésbe konzervatívabb gőg is vegyült, az ólipótvárosi emberé, a Fürdő utcáé és Szabadság téré a Rudolf térrel és Szent István parkkal szemben. Az új utcák nem voltak elég szépek ahhoz, hogy parvenüségüket meg lehetett volna bocsátani. A kövek is arról tanúskodtak, hogy a két testvér-kerület közül az egyiket József nádor tervezte, és mielőtt kereskedelmi negyeddé lett, főurak akarták benépesíteni. Az Ólipótváros, igaz, komorabb volt, és ami nagyobb baj - az arisztokraták empire maradékaitól eltekintve – ízléstelenebb. Viszont – bár az Újlipótvárosban a korszerű építészet napimádó elvei érvényesültek- a régi szellősebb volt és szabadabb.


Mai ésszel az is felfoghatatlan, hogy még az akkori építésztársadalom is fanyalogva fogadja az új negyedet. A kritikák szerint a sima, modern homlokzat, a tetőterasz és a színek alkalmazása még nem minden, a modern házaknak elsősorban belülről kell azoknak lenniük. Ha a helyiségek mérete nem alkalmazkodik a belső szükségletekhez, akkor az épület maximum divatos, de semmiképp sem korszerű. A bírálók szerint kicsik voltak a lakások, szűkek ahhoz, hogy ideális helyszínt és életteret biztosítsanak a modern ember másfajta életéhez. A környék rohamos beépítésével a kiváló adottságú negyed már a húszas évek végére olyan zsúfolt lett, mint a hírhedt Csikágó, vagy a Király utca. A keskeny utcákban emelt magas bérházak kitakarták a folyót, elzárták a friss levegő útját, a kis alapterületű lakások miatt pedig rendkívül nagy volt a népsűrűség. A Lipótvárosi Kaszinó elnöke, Scheuer Róbert mérnök ekkor kezdett el lobbizni Rakovszky Ivánnál, a Közmunkák Tanácsa elnökénél a park létesítése érdekében, "amely levegőt és romantikát visz ebbe a sivár városnegyedbe"…

Balzac utca
Ma már mindent más fényben látunk. A harmincas években, amikor ezek a házak épültek, talán túlságosan újszerűnek, idegennek tűntek, s a konzervatív polgári ízlés, amely szívesebben látott volna neobarokk homlokzatokat vagy cirádás kovácsoltvas lépcsőkorlátot, nem találta őket elég tágasnak és kifinomultnak. A világ épp akkor lábalt ki egy gazdasági válságból, és lassan, de biztosan már sodródott bele a második világháborúba. A művészetekben és azon belül az építészetben is máshova került a hangsúly: a túldíszítettség átadta a helyét egy letisztult formavilágnak, amelyben a funkcionalizmus, a praktikum, a fény kerültek középpontba. Az Új-Lipótvárost birtokba vevő középosztály lubickolt az új házak és a negyed nyújtotta szolgáltatásokban: Márai nyugtalanítóan intelligens magánhivatalnokai élvezik a házakban működő központi fűtést, a csapból folyó meleg vizet, sőt, a luxusbérházak Margitszigetre néző tetőkertjét. Emellett sokat olvasnak, szívesen és gyakran járnak színházba, moziba, egyszóval máshogy élnek, mint elődeik. S van is hova járni: a Dunapark házat is jegyző építészpáros, Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervei alapján megépül a Lloyd mozi a Hollán Ernő utcában, ott az Ipoly, vagy a Vígszínház mellett az Elit Mozgó (ma Kino), de van itt tenisz-, és jégpálya, 1922-ben megnyit Kállai Lili mozdulatművészeti iskolája és akkor a pszichoanalízist még nem is említettük… 
Így hetven-nyolcvan év elteltével egy dolog biztos: az újabb Lipótváros minden fanyalgás dacára kiállta az idő próbáját.

az Újpesti rakparton, a Radnóti utcánál

Az összes archív fotó a Fortepanról van, a Tátra utcai saját.

Források:
Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára (1935)
Márai Sándor: Budán lakni világnézet- A városrész Márai Sándor írásainak tükrében/A kártyavár (Jövendő kiadó-Helikon 2010)
Vas István: Nehéz szerelem – Elvesztett otthonok (1957)
Ferkai András: Pest építészete a két világháború között

Az írás a Lipócia Magazin 2012/1. számában jelent meg.


5 megjegyzés :

  1. Érdekes írás, nagyon tetszett! Város a városban - jó cím - a repterekre is szokták mondani :)
    Újpest, melyet a mesékből és a félelmekből ismertem - no, ezt mai szemmel kicsit megmosolyogtam :)

    VálaszTörlés
  2. Az idézetek annyira tetszettek nekem is, hogy muszáj volt kezdeni velük valamit:) Azért vicces, hogy manapság ugyanez a negyed a legmenőbb, legalábbis a pesti oldalon...

    VálaszTörlés
  3. Érdemes megemlíteni, hogy Újlipótváros épületeinek kb. 80%-a bauxitbetonos technológiával épült. Ez azt jelenti, hogy a teljes városrész statikai szempontbol egy időzített bomba. Ennek fényében eléggé meglepőek az itteni magas ingatlanárak. Ezek szerint az emberek szeretnek időzített bombát vásárolni...

    Az egyes épületek építési technológiája ezen a honlapon leellenőrizhető:
    http://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/bauxitbeton_epuletek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. A "Balzac utca" c. fotó a Pozsonyi út 32. sz. alatti sarokház (egy érdekes Hofstätter-ház) 2. vagy 3. emeleti erkélyén készült. (Inkább 3. emeleti) Érdekes, hogy ebből az időből ugyanennek a háznak egy másik erkélyéről is van egy fotó a Fortepan-nál: http://www.fortepan.hu/_photo/display/13859.jpg

    egyébként ez az a ház: http://cdn.playbuzz.com/cdn/134f6748-bfa2-46bc-9938-02dda8bc66f8/ef87a090-3216-4f46-90ca-b28ca660fe67.jpg

    Üdv. nyenyec@freemail.hu

    VálaszTörlés