2013. február 10., vasárnap

A Vár 17 pillanata

"Csodálatos, ez még megmaradt. Pedig ezt is lebonthatták volna, mint a Tabánt, mert ez is szép. Nagyon szép az egész Vár. A Bástyasétányon tábornokok sétálnak és valamikor az ő oldalukon elmélte ki az alapelveket széles kalapja alatt ifjúságunk nagy mestere, Pauler Ákos. Azóta már fiatal angyaloknak mondja: Veszem például ezt a csillagot. Amikor kedvenc szavát kimondja: "úgy-e", rábólintanak a mennyei karok és rendek. Az alapelveket már elfelejtettük, a tábornokok megmaradtak, és a kilátás a budai hegyek zengő amphitheátruma felé.
A szerelmek itt szoktak kezdődni, Uram, miért, miért nem, ki tudja. Talán a tábornokok ihletik a tudatalatti rétegeket, hogy a hazának katona kell. Az ember leül egy padra a hölggyel, majd megfagy, csak a szíve fűti. Néha egy ápolt kiskutya felugrik kettejük közé a padra, érdeklődik, hogy meddig jutottak. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy már elpattant az első csók, az a bizonyos nem is nagyon kellemes, mert az ember még egy kicsit fél a közvetlen következményektől (talán pofon), és a távoli következményektől (talán házasság), de mégis túl kell esni az első csókon, ha az ember el akar jutni a másodikig. Sok végzet indult itt útjára, Uram, és lent kézlegyintve kongott a Krisztina-templom bölcs harangja." (Szerb Antal)


Négy éve nézem a panorámát Várral, Gellért-heggyel, Szabadság-szoborral és Napheggyel, így kb. hatvanmilliónyolcszázhuszonháromezerkettőszázhatvannyolc kép sorakozik a "budai vár az ablakból" mappában. Van tavaszi, nyári, őszi, téli, havas, esős, felhős és felhők nélküli, madaras és madarak nélküli,  alkonyati, sárguló faleveles, stb. és mivel talán csak 1-2 került be eddig közvetve valamelyik bejegyzésbe, most összeszedtem néhányat egy helyre. Azért is szeretem, mert az időjárási viszonyoktól függetlenül nagyon hálás téma, kis géppel is (mint az enyém) lehet szép képeket lőni és hát az "elvehetetlen panoráma"... Kár, hogy nemsokára költözünk. Búcsúposzt a Várhoz.


  






Áramszünet a környéken.
A kis fekete házikó...
Megy le a nap.











Esti fényekkel.
Dózsa György tér. 

Persze a végén nem 17 lett, de remélem azért senki nem érzi magát becsapva;)


Az idézet Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára c. könyvéből, Bp, 1935.


Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 
itt csatlakozhatsz 
a blog Facebook  oldalához.  

4 megjegyzés :

  1. Valamikor nagyon régen taxiztam. Mindig éjszaka, és a jó rádióvételi lehetőség miatt gyakran mentünk fel a várba, a Kászim pasa bástyája alá. Cirka egy évig néztem a szemben lévő Naphegyet, ahogy az egymás felett párhuzamosan húzódó utcácskák házai lépcsőzetesen emelkednek. Szép volt. Volt egy ház, ahol az emeleten majd' minden éjjel égett a villany. Nagyon kíváncsi voltam mi vagy ki lehet ott, emeleti ablakról lévén szó nem lehetett étterem vagy ilyesmi. Ki lehet az, aki minden éjjel fent van? Mit csinál? Mindenféle romantikus ötleteim voltak. Mielőtt abbahagytam volna a taxizást, egyszer nappal felmentem a - nem is tudom melyik - utcába, de nem találtam meg a házat. Távolról egészen más igazodási pontok vannak, mint közelről. Végül sosem tudtam meg, nekem ez a látvány maradt a vár - pontosabban a Naphegy - rejtélye..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon bájos történet, köszönöm. Nagyon örülök, hogy leírtad:)

      Törlés
  2. Hova költözöl? Mármint városrészileg...

    VálaszTörlés