2013. február 18., hétfő

Szobrászműtermek a Várbazár árkádsorán- rekonstrukció előtt

Majdnem két éve jártam először a Várbazárban, először egy filmforgatás alkalmával, tulajdonképpen véletlenül. Másodszor a lakóházakat jártuk végig. Nem voltam sem a régi műtermekben, sem a fenti részen, a régi Ifipark helyén. Akkor annyira a hatása alá kerültem az élménynek, hogy 3 posztot is szenteltem a Várbazárnak, de így is vissza kellett fogni magamat, hogy ne írjak külön a volt testőrpalotáról is, amiről még kismillió kép lapul a mappában, pl. ezek: 



A napokban a kolléganőm említette, hogy a rekonstrukciós munkák megkezdésére utaló jeleket tapasztalt, így egyik reggel a Szarvas téren egy gyors döntéssel leszálltam a buszról és elsétáltam arra.
A generálkivitelező, a Swietelsky-WHB konzorcium zászlaját tényleg felhúzták és van némi mozgás, egy gép, pár citromsárga védősapkás munkás, amúgy lentről, az utcáról nézve még minden változatlan. 



Az árkádsoron viszont kitörtek egy csomó üveget, és végre nem homályos ablakon keresztül, hanem direktben be lehet látni néhány műterembe. A három régi bejegyzésem közül a személyes kedvencem a szobrászműtermekről szóló volt, úgyhogy a dokumentálás céljából felteszem most ezeket a képeket. Egyúttal arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az itt látható állapotoknál talán csak egy hajszállal volt jobb a helyzet akkor, amikor még itt dolgoztak a művészek, de a genius loci nyilván felejtetett minden negatívumot. A régi bejegyzésből kiderül az is, hogy miért írom ezt, valamint az itt élő-dolgozó szobrászok élettörténete is izgalmas, a képek is jók lettek, úgyhogy mindenképpen érdemes kattintani.
Néhány képet találtam a Fortepanon a hetvenes évekből, sajnos nem sikerült kinyomoznom, melyik szobrászt ábrázolják a művével, ha valaki tudja, írja meg!

Fotó: Fortepan


Ezt a kettőt a fentiek mellett találtam. A falak állapotából ítélve simán készülhettek itt és ha valakinek ismerős a szobor, talán könnyebben beazonosítjuk a művészt:



A mostani képek a műtermek belsejéről:

A déli soron a 13. számú műterem.













Valaki 1988. augusztus 14-én hagyott üzenetet.




Aztán elsétálunk a gloriett előtt és az északi soron is van tovább:











A jövő: a tervek szerint az északi, a volt testőrpalotában a kortárs kreativitás háza lesz, kiállításokkal. Mellette, az árkádsor északi részén képző- és iparművészeti műhelyeket bocsátanak fiatal művészek rendelkezésére, akik a műhelyhasználatért cserébe kinyitják az ajtót az érdeklődők és a turisták előtt. Belül, a bazársor mögött, az Öntőház udvarban lesz az Ifipark kicsinyített mása, egy kisebb színpaddal és vendéglátó helyekkel.
A gloriett után a déli bazársorra kávézót, cukrászdát, pénztárt, előcsarnokot terveztek, a déli lakóházakban pedig a tradíció háza lesz, bármit is jelentsen ez, ajándékbolttal. Látványtervek az árkádsorról a ZOA honlapjáról:






Az első bejegyzés a Várbazár történetéről, a második a lakóházakról szólt, ezeket 2011. októberében írtam.
Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához. 

2 megjegyzés :

  1. De jó! A szobros képek különösen tetszenek! :) Érdemes lenne feltenni a linket Köztérkép.hu-ra, ott biztos válsz is érkezik a kérdésekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, a szobros képeket sajna nem én csináltam;) a Köztérkép jó ötlet, köszönöm:)

      Törlés