2014. augusztus 17., vasárnap

Nagymező utca 19

A Nagymező utca 19 kapualját épp most újítják fel. Bent, a lépcsőházban és a gangon kiállítóteret kellene csinálni a kovácsoltvas munkákból, olyan eszméletlenül szépek, és még Szabó Adorján régi táblája is megvan, ami felér egy csodával. A tervezőről nem találtam semmit, talán majd ha szeptemberben kinyit a levéltár, megnézem hogy van-e a házról anyag. Az építés ideje viszont valószínűleg 1898 körül lehetett, akkor jelenik meg a Czím- és Lakásjegyzékben az épület Schnitzer Mór és dr. Somogyi Manó tulajdonosok nevén. 
























Érdekes egybeesés, hogy az 1982 körül megjelent Adalékok is arról ír, éppen kívül-belül tatarozzák a házat és hogy a kapu alatt egy nagyon szép kovácsoltvas lámpa van. Külön kiemelik az emeleti korlátok kovácsoltvas merevítőit, amikről én is jó pár képet csináltam. Megtudjuk továbbá, hogy itt lakott Dr Nagy Iván író (bárki is legyen az) és Vörös Géza festőművész és hogy a házat "a második világháborúban tizenkilenc belövés érte, amit a újjáépítéskor teljesen rendbe hoztak. Az adatokat Szabó Adorján, a ház egyik legrégebbi lakója szolgáltatta, akinek a cégtáblája a kapu mellett külön érdekes színfoltja a "Pesti Broadway"-nek". Az oroszlános kútban lévő csapot már a helyszínt bejáró és jegyzeteket készítő Pusztai Pál és Ráday Mihály is fájlalta, sajnos azóta sem lett szebb.
Viszont mindenképpen klassz, hogy több mint harminc évvel a fentiek után, megint felújítás zajlik és alig várom már, hogy a csillárról lekerüljön a fólia. Az épület a Terézvárosi Önkormányzat 16/2011 rendelete alapján helyi egyedi védelmet élvez. 
Nagymező és Mozsár utca sarok, a kapu közvetlenül a Pesti Disznó mellett.

Források:


Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.

3 megjegyzés :

  1. Megérdemli a védelmet. A szabó cégneve a munkákra utal Csík-Rend?

    VálaszTörlés
  2. A házat 1896-ban adták át. Az építtető Breslmayer Román, az építész pedig Moravetz József volt

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm. Honnét van az infó?

    VálaszTörlés