A Gerbeaud-ház fényfestve

Vörösmarty tér, Karácsonyi vásár. A Gerbeaud-házat sosem láttam még ilyen szépnek. Nappali fényekben is szép persze, de leginkább úgy gondolok rá, mint az épület, amely uralja a Vörösmarty teret, jó értelemben. Aznap este, ahogy sült kolbászok, forralt borok és kürtös kalácsok több helyről áradó, gőzölgő illatfelhőjében ott álltam bábeli hangzavarban, zéró ünnepi hangulattal, éhesen és igazából csak átutazóban a kisföldalatti felé, muszáj volt megállni. Na jó, hát persze, nincs olyan ház, amelynek a fényfestés, pláne a Nagybetűs Ünnep előtt ne állna jól. Nem olyan jó, mint a fényvillamos, de majdnem. És miatta még elkésni is ér, egy keveset. A következőkben bemutatott képeket (Hörömpő cirkusz! Világszám! jeligére) egy kézzel készítettem, mivel közben a másikkal a mobiltelefont kellett tartani és fontos és halaszthatatlan kérdésekről tárgyalni. 

Ez egy teljesen más épület, vagy mégsem?

A ház története ott kezdődött, amikor a Harmincad hivatal kitelepült e helyről. Ekkor a telket négy részre osztották, és a Vörösmarty tér felőli része felesben Eisele Antal szabó és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kezébe került. 1859-ben Eisele Gottgeb Antalt, a bank pedig Hild Józsefet kérte fel építészeti tervek elkészítésére. A felek később megegyeztek abban, hogy mindkét ház Hild monumentális, korinthoszi oszlopokkal és szobrokkal díszített klasszicizáló homlokzatával készül el. 

A pestiek egy időben a "négy vágó" házának is csúfolták, mai fejjel ki nem találnánk miért. Tehát mivel Eisele szabó volt, ő ollóval szövetet, a bank részvényszelvényeket vágott, a másik két telken  (a József Nádor tér felőli oldal) álló házak pedig Lyka D. Anasztáz bőrkereskedő és Kovács Sebestyén Endre sebészprofesszor tulajdonában voltak, tehát ki állati bőröket, ki pedig emberi bőrt nyiszatolt reggeltől estig. Persze erről ott a téren, amikor a fényfestést néztem, még fogalmam sem volt, belemerültem a fényekbe.

De arról sem, hogy Gerbeaud elődje, Kugler Antal először a József nádor téren nyitott cukrászdát, 1847-ben. Fia, Henrik 1870-ben átköltöztette az üzletet ide, az akkor még Színház-térre, és olyan habos csokoládés kávét és mignont árult, mint senki a városban. Így lett, hogy a mignon, az ő mesteréről, csak kuglerként vonult be a köztudatba és József Attila költészetébe. A svájci Gerbeaud Emil egy cukorvirágokkal díszített karamell vázával égette be magát a cukrásztörténelembe,  ekkor 1885-öt írtunk. Leszármazottak híján Kugler szívesen adta át neki üzletét. Gerbeaud a méltónál is méltóbb utódnak bizonyult, nevét mindenki ismeri a városban, és ha ez még nem lenne elég, a macskanyelv, a csokoládés drazsé és ó, a konyakos meggy is őmiatta van ezen a világon. 

Gerbeaud tehát így került birtokon belül, 1892-ben megvette a szabó házát, majd eladott hatmillió tonnányi konyakos meggyet és macskanyelvet és 1910-ben a bank háza is övé lett, tehát a képen látható fényfestett ház így tokkal-vonóval megvolt már neki. 1912-ben a három emeletre egy negyedik szint szecessziós stílusban rendel, Fellner Sándor tervei alapján. És ha azt hisszük, megállt itt, tévedünk, mert 1914-ben a Lyka örökösök (a bőrös) házrészét is megvette, a Dorottya utca 3-ban. A huszadik század másik nagy, mindent átfogó felúíjtására még kb 80 évet kellett várni, a rendszerváltás után "érkezett" német tulajdonos ugyanis 1995-ben újíttatta fel az egészet nagyon tisztességesen.

A képen jól látni a négy házra tagolódó telket a belső udvarokkal.

Örülök a fényfestésnek. Annyira szem előtt van ez a ház, hogy sosem jutott volna eszembe utánanézni, kellett az inspiráció. És nem lenne teljes a poszt a régi ház képe nélkül. A huszadik század első évei, ormótlan üvegketrec helyett baloldalon a Haas-palotával, aminek vesztét egy világháborús bombatalálat okozta. A Gerbeaud-ház bal oldali részében még a bank, de jobbra lent a napernyő fölött olvasható Kugler Henrik Gerbeaud neve, a kisföldalatti lekerekített tetejű, világszép csarnokai mellett. És a negyedik szint még sehol, helyette szobrok.

Fotó: Fortepan (Schoch Frigyes gyűjteményéből)

Pár nap múlva Karácsony.

Források: 

Déry Attila- Belváros-Lipótváros

A régi pesti városfal mentén (Fekete Sas Kiadó, 2011)

Tovább a bejegyzésre →

Ahol megállt az idő - a Trattner-Károlyi ház

Vannak helyek a városban, ahova, ha tehetem, csak úgy visszajárok, vagy szándékosan alakítom úgy, hogy arra vezessen az utam. Ezek többnyire lepusztult épületek, vagy olyan utcák, amik ötven évvel ezelőtt is ugyanúgy néztek ki, és ha nem lennének az autók, simán azt hinné az ember, hogy a hatvanas-hetvenes éveket tapossa. És bár ezeket a helyeket mindig körüllengi egy nagy adag szomorúság, az enyészet poshadt szaga, engem az időutazás mindig annyira elvarázsol, hogy egyfajta örvénybe kerülök, mint Mihály az Utas és holdvilágban. Az én örvényem kiszakít a valóságból, és elfeledtet mindent, ami éppen foglalkoztat. 

Trattner-Károlyi - így hívják a házat a régi leírásokban, máshol Károlyi-Trattner, a mai pesti ember pedig talán csak átjáróházként emlegeti, ha emlegeti egyáltalán a Petőfi Sándor utcát a Városház utcával összekötő kétudvaros épületet. 

A Petőfi Sándor utcáról éppen a Párisi-udvarral szemben nyílik a bejárat, a 3-as szám alatt: ódon kapu, a lábam alatt fakockák, bent a kapualjban régi lámpa. Amikor először megbabonázott, a Városház utca felőli kapun léptem be, és vadul elkezdtem fényképezni a kissé retró reklámtáblákat, ezeket itt:

S hogy kik voltak a mai üzletek elődei, ahhoz a XVII. századig ugrunk vissza. Kalcher Márton kőművesmester ekkor tett szert a telekre és kis házat épített rá, amelyet halála után özvegye örökölt egy igencsak fájdalmas adóssággal együtt, így igyekezett hamar túladni az ingatlanon. 1717-ben Kayser János királyi sótiszt vette meg 3000 Ft-ért. Később Trattner Mátyás tulajdona lett az akkor még Úri (ma Petőfi) és Gránátos (Városház) utca közti nagy telken épült ház. Trattner fia, János Tamás udvari könyvnyomdászmester, a magyar irodalmi élet lelkes támogatója fájdalmasan korai, 34. életévében bekövetkezett halála után akkor már aggkorú apja vitte tovább a nyomdát, de pár évnél több időt ő sem kapott a sorstól. Ekkor jött a képbe Károlyi István ügyvéd, az öreg Trattner veje, aki 1828-ban átvette a stafétabotot. A nyomda jó kézbe került, az ügyvéd Széchenyi eszméinek is lelkes terjesztője lett, itt nyomtatták többek közt a Hitel-t. Károlyi 1831-ben már mint nyomdatulajdonos adott megbízást Hild Józsefnek a ház átépítésére, ő alakítja ki a ma is látható klasszicista formát. Először a Petőfi Sándor utcai rész épül felt, ennek földszintjén működött a nyomda nyolcvan fővel és tizenöt sajtóval, de itt volt Károlyiék lakása is. 1833-tól az első emelet tizenöt szobájában a Magyar Tudós Társaság, azaz az Akadémia kapott helyet, egészen addig, amíg a Duna parton a mai palota fel nem épült.

Károlyi folyamatosan nyomon követte a nyomdatechnika fejlődését és igyekezett azonnal átvenni az újításokat, ebben a tekintetben igazi forradalmár volt. Nagyon bántotta, hogy 1848 tavaszán a 12 pont nyomtatásáról pont amiatt maradt le, mert a nagy pillanatban éppen Pozsonyban tartózkodott, így az ifjak Landererhez mentek.

a nagyobbik udvar, amelynek földszintjén a nyomda működött, talán éppen itt...

A XIX. század sem volt már kegyes a házzal, először megfejelték egy emelettel, majd 1849-ben a bombázások következtében kigyulladt és részben leégett, de Hild irányításával helyreállították. 1863-ban  Károlyi halálával véget ért az aranykor, örökösei négy évre rá nevetséges áron adtak túl a nyomdán. Az ingatlan következő tulajdonosa Pálfy János, aki 1867-ben átalakításokat eszközölt. Aztán feljegyeztek egy átépítést 1884-ben, 1920-ban tataroztak, 1944-ben háborús sérülések érték, az ötvenes években helyreállították. Az utolsó felújítás 1982-es, ami erősen látszik is rajta. 

vörösmárvány kút a nagyobbik udvarban

Az üzletek többsége bezárt, de a villanyszerelő nyitva!

Átjáró a két udvar közt, szemben a Városház utca. Vakond. Túrás.

A Petőfi Sándor utca felőli, egykor szebb napokat látott, négyzetes alaprajzú lépcsőházat egy itt lakó mutatta meg. Az udvar után nem lepődtem meg, hogy a kővázákban már nem nő virág és a nem túl szívderítő  állapoton az sem segít, hogy a lépcsőfokok vörösmárványból vannak. Pedig a pepita kő tisztára olyan, mintha otthon lennék...

Déry Attila építészeti topográfiájában olvastam, hogy a városi legenda szerint a szomszédos Pilvaxból ajtót vágtak a márciusi ifjak számára, a nyomdából számukra leválasztott titkos helyiségbe...

Ez volt hát a reformkorban a magyar szellemi élet (egyik) központja. Ma üres üzletekkel teli, lepusztult átjáró- és lakóház, de legalább még áll, nem úgy, mint a régi pesti belváros házainak többsége. Jó lenne, ha még száz év múlva is így lenne. 

Egy biztos, az örvény ott vár, bármikor menjen az ember. Próbálják ki.

Források: Déry Attila: Belváros-Lipótváros (V.kerület)

Trattner-Károlyi Istvánról még többet itt, 

a Gránátos utcáról és épületeiről Rexa Dezsőtől még többet itt lehet olvasni.

Tovább a bejegyzésre →