Ó utca 6.

Az Ó utca 6-ra Tibor, az egyik olvasóm hívta fel a figyelmemet, amikor feltettem a Klotild-palota kapujának képét, rajta a Forreider és Schiller műhely kovácsoltvas napraforgóival. Ezt írta: "Emlékeim szerint az Ó utca 6-ban, a gangok korlátján is napraforgó van. A második emeleten laktam, emlékszem az egyik még forgott is, azt játszottam, hogy a ház egy hajó és az a kormány... tekergettem jobbra balra, rengeteg szigetet felfedeztem így...Nagyon szép ház, nekem az egyik legszebb, mert ott töltöttem a gyermekkorom nagy részét. A legenda szerint bordélyház volt régen. Nekem az annyira tetszett, hogy reggel 6-tól este 10-ig nyitva volt a kapu és nem csak az ószeresek és a köszörűsök jártak be az udvarra, hanem a gyerekek is az utcából. De volt, hogy a ház előtt, az utca közepén tollasoztunk. Nem csak a kapu volt nyitva, hanem jó idő esetén a konyhák ajtajai is, szinte a gangon éltek a családok, nem zárkóztak be, csak télen." Ezt a két képet ő küldte, ilyen volt 2001-ben az udvar:

mostani kép

A ház pár nap múlva, reggel munkába menet nyitott ajtóval várt, így csináltam egy pár képet. Nem számítottam arra, amit bent várt: valószínűleg a tetőtér beépítéséért cserébe az utolsó négyzetcentiig felújították, minden tiszta és hihetetlenül szép volt, a korlátokon és a gang merevítőin ott figyeltek a napraforgók. Az udvar az árkádos oszlopok és a lodzsák miatt kicsit Jahn József házaira emlékeztetett, a korsóból vizet öntő lány szobra pedig komolyan meglepett. A frissen felújított, hatalmas udvar a kecses szoborral valahogy egyáltalán nem passzolt ahhoz az Ó utcához, ami az én fejemben volt, még pár évvel ezelőttről. Pedig az utóbbi időben egyre több ház újult meg itt és a Lázár utcában is. A szobor Tiborék idejében nem volt a házban, talán a ház régi tervei vagy képek alapján rekonstruálták. 

Az épület egy óriási telken áll, hátsó frontja a Zichy utca 5-re néz. Az Adalékok a belső Terézváros történetéhez leírja, hogy tervtári dokumentumok alapján 1904-ben tervezte Schannen Ernő műépítész Steiner Ármin és Ferenc tulajdonosok megbízásából és 1905-re készült el. Steinerék már jóval a ház építése előtt is ezen a címen székelnek illetve működtetik a céget, a Steiner Ármin és Steiner Ferencz Nándor cink- és érckoporsók, ércből való díszítmények és egyéb ércárugyárat. Valószínűleg befektetésnek szánják a bérház építést, de 1908-ban már túl is adnak rajta és őket egy gégészprofesszor követi, dr Ónodi Adolf, az Orvostudományi kar címzetes rendkívüli tanára, aki az első emeleten egy hatszobás lakásban lakott. Kezdetben szintenként négy lakás volt, négy, öt illetve hat szobásak. 1928-ban már a következő tulajdonos, Székely Erzsébet nevén volt az ingatlan.  A harmadik emeletet 1906-ban ifj.Weinwurm Antal és tsa cinkográfiai műhelye foglalta el*. A földszinten cipőüzem működött, és a több mint száz év alatt voltak híres lakói is, pl. Ránki György zeneszerző, valamint itt született Hahn István történész.

Forrás: 1906-07 BCL

A mai állapot tükrében nagyon érdekes, hogy az 1982-ben szerkesztett Adalékok hosszasan taglalja a ház rossz állagát. A háború alatt a legfelső emelet belövést kapott, de a falat nem törte át. A szocializmus idején viszont annyira leromlott az állapota, hogy egy lehulló vakolatdarab súlyos sérülést okozott az egyik lakónak, 1981-ben pedig leomlott a kémény, az udvarra zuhant és a lakók azután féltek a gyerekeket az udvarra engedni. Az egész ház alá volt dúcolva. A Zichy utcai oldalon a pincét akkor még a Postás SE asztalitenisz szakosztálya bérelte. És még olyanokat is említenek, ami a harminc év távlatából érdekes, hogy néhány lakásban akkor még megvolt az ajtók feletti horganylemez rózsadíszítés, amelyet a házban lakó Hennefeld Ignácz jégszekrénygyáros hulladékanyagból készíttetett. Az egyik harmadik emeleti lakás őrizte a régi színes ólomüveg ablakot, de találtak egy eredeti öntöttvas mosdótartót és egy "wash out closet" feliratú kék színű, égetett virágmintás wc csészét is, a hozzá tartozó szekrénnyel, kíváncsi lennék hogy ezek megvannak-e még. A bordélyházról nem esik benne szó. 

Az alábbi monokróm képeket is Tibi küldte, a nagynénjeit ábrázolják itt a házban, a ruhákból ítélve talán a hatvanas évekből, szerintem gyönyörűek.

Forrás: Adalékok a belső Terézváros történetéhez

* Az egykori tulajdonosokkal, lakókkal kapcsolatos adatok: 
Budapesti Czím- és Lakásjegyzék

Tibinek köszönöm az ötletet, a visszaemlékezést és a klassz képeket.

Frissítés/1:
A bejegyzés olvasása után még az alábbiakat írta Tibor:

"Olvasás közben újabb emlékek törtek elő. A leomló kémény nem csak az udvarra, hanem a födémet áttörve, a 3. emeleten az egyik kedves kis pajtásunk, Jeney Andiék lakásába is zuhant. Hetekig nem költözhettek vissza. 

Az aládúcolás nekem gyerekként teljesen szokványos volt, nem csak a gangon, hanem a lakás egy részén, az előszobában is. Remek mászóka volt. :-) Egy napon emberek jöttek és betonágyúval (ha van ilyen) megerősítették a födémet. Nagy koszt csináltak, de utána szebb lett minden. 

A wash out closet kék mintás wc a 70-es években nekünk is megvolt, a fali faszekrény, ami a tartályt rejtette, megmaradt amíg a lakást el nem adtuk. 

A gangra nyíló konyhában a falon elég sokáig megvolt az öntöttvas mosdó. A Hold utcai piacon szombatonként beszerzett tyúkok afelett lehelték ki a lelküket... a sparhelt végén volt egy csap, amiből hosszú lángot lehetett nyitni, ott perzselődtek, mielőtt a levesbe vagy némi liszt, tojás, prézli után a forró olajba kerültek. Aztán ezek a dolgok valahogy eltűntek.

Érdekes ez a bordély "legenda". Az öregek ezzel szédítettek minket. A kapualjból nézve a ház baloldalán minden szinten szoba-konyhás lakások vannak, azt mondták azok voltak a "szobák", ahol a szolgáltatás zajlott."

Frissítés/2:
Újabb képek kerültek elő a házról Tibor egyik családtagja, Elisabeth albumából, egy pár mondat kíséretében:  "A cikkben említett bordély nem a 6. szám alatt működött, hanem az Ó utca 29-ben. Bizonyos Jolán asszony volt a Madame... Egyébként még érdemes tudni, hogy még 1990-ben is hivatalos társbérletben laktunk a házban. Szerintem, mi voltunk az utolsó társbérlet. Aztán a társbérlőnk kapott egy szép lakást a Nagymező utcában. Nekem is van még néhány kép az albumomban. A kilencvenes évek végén fotóztam őket." Íme a képek, amiket ezúton is köszönök!

a nagynéni szobája egykor

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához.

Tovább a bejegyzésre →

A piros fotelem

Már csak úgy hívom, a "piros fotelem". Először a nyolcadik kerületben bukkant fel, a Víg utcában (lásd második kép). Aztán eszembe jutott, amikor a Dózsa György úti házban a színes ólomüveg mellett kiállított piros széket megláttam, aztán meg többször is, különböző helyeken, gangokon és lépcsőházakban. Időről-időre váratlan helyeken bukkan fel, más-más színekben és néha gurul is. És mielőtt bárki azt gondolná, némelyik kép mennyire szomorú és milyen igénytelenek az ott lakók, nekem ez nem arról szól, hanem csak a piros fotelemről és szomorú sem leszek tőle. Ellenkezőleg. Az utolsó kép a Gellért-fürdőből, tudom hogy egy kicsit kilóg, de mégis...

Frissítés, 2014. június 21-én:
A bejegyzés megírása óta a Szív utcában is felbukkant:

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

Szentkirályi utca 6.

Marek József utca 31.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz

a blog Facebook oldalához.

Tovább a bejegyzésre →

Frankel Leó út 10.

Kicsit elmaradtam a régebbi anyagokkal, a Fodor Gyula épületei utáni kutatás-gyűjtögetés minden energiámat és maradék szabadidőmet lefoglalja. Itt van pl. ez a ház is, még bőven április volt, amikor betévedtem és elaléltam a függőfolyosóktól, viszonylag ritka az udvar közepén, a ház két oldalsó traktusát keresztben, hídként összekötő gang.   

Ráadásul a ház összességében pont annyira van felújítva, hogy még nem lett belőle egy fájóan steril, semmilyen történelmi atmoszférával nem bíró belső, de ez csak az én véleményem. Többször szembesültem már azzal, hogy a túl nagy igyekezettel és büdzsével felújított házak elveszítik karakterüket. Itt is sajnálkozott a közös képviselő, hogy jaj, mennyi mindent kéne még, meg hogy már eddig is mennyibe került, de én titokban csak örültem, még megmaradt az udvarban a sárga keramitkocka, a járólapok végig a körfolyosón, és mért baj az, ha valami működik, azaz funkcióját ellátja, de egy kicsit kopott? Az más kérdés, hogy az utcán a földszint egységes színén még lehetne dolgozni, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el.

Wellisch Sándor és Gyula építőmester iparosok tulajdona volt a régen még Zsigmond utca, ma Frankel Leó út 10 szám alatti ház. A Wellisch család nem volt rosszul eleresztve ingatlanokkal, vágvecsei Wellisch Alfréd, nem mellesleg az Országos Középítési Tanács tagja, csak Angyalföldön 25 ingatlant tudhatott magáénak. A család szinte minden tagja szintén zenész (aki nem, az konzervben vagy gabonában utazik), itt van Sándor és Gyula, ők közösen 8 házat birtokoltak a város különböző kerületeiben, (pl. Régiposta utca 2, Kádár utca 8, Király utca 88). Aztán ott volt a Wellisch Náthán utóda épületfakereskedő, asztalos és ácsüzlet cég. Wellisch Alfréd fia, Andor is folytatja majd a családi hagyományt, de az egy másik történet. 

innen

1895-ben készülnek el az első tervek egy háromemeletes bérházra, Schmidt Ferenc ceruzájával, ezeken még Fischer Henrik az építőmester. Aztán két év múlva újabb tervdokumentációt prezentálnak a hatóságnak, itt már építőmesterként szerepel a Wellisch páros neve. 1897 április 23-án megkapják a jóváhagyó pecsétet, a Frankel Leó és a Henger utcára is egyaránt homlokzattal bíró, historizáló lakóházra. Az eredeti terven a homlokzat közepén, a tetőn egy kis süveg van, minden ablak felett épületdíszek és egy gyönyörű kapu, felette kőarc. A Henger utcai homlokzat sokkal szerényebb és kevesebb a dísz. 

a középső ház az, fentről is látszik az udvar közepén átívelő gang

Frankel Leó úti homlokzat

A Frankel Leó úti oldalon a földszinten boltok, hátul csatlakozó raktárakkal, a Henger utcai részen ott is lakás. Az első emeleten a Frankel Leó útra két lakás néz, a helyiségek balról jobbra sorban így jöttek: szoba, szalon (lásd lent a dupla ablakos), hálószoba, megint szalon és hálószoba. 1898-ban már állt a ház, de pár év múlva leégett a tető, ez egy 1906-os határozatból derül ki, amelyben újra használatba vételi engedélyt adnak a leégett fedélszék utáni helyreállítások után. 

A legérdekesebb az, hogy nyilván a jövedelmezőség növelése és a piaci igények kiszolgálása végett 1935-ben az akkori tulajdonos, még mindig a Wellisch család, (W. L. Lászlóné és birtoktársai, Bramer Frigyes?) végez némi módosításokat a házon. Ekkor alakítják át az udvari lakásokat úgy, hogy belőlük garcon-okat varázsolnak. A harmincas évek derekán ez nem meglepő, a lakások alapterülete akkortájt csökken, minden praktikusabbá válik és a funkcionalitás kerül előtérbe. A garzonlakásokban a gyakorlat szerint nem feltétlenül volt konyha, a két-háromszobásokban is szinte eltűnt a csak alvásra használt háló és gyakoribbá vált az alvásra és nappali tartózkodásra egyaránt használt szoba. Így viszont be kellett áldozni a melléklépcsőt, ugyanis a földszint kivételével ennek helyén lesz mindegyik szinten, mindkét oldalon egy-egy új garzon. A szoba-konyhák így kapnak pluszban előszobát, éléskamrát és fürdőt.

A szocializmus idejéből megmaradt még a házfelügyelői lakás korszerűsítésének terve, a konyha-kamra helyére fürdő, wc, előszoba, főzőfülkét buherálnak, mint ilyen, ez is egy jellemző kordokumentum.

Szeretem ezt a házat. Ráadásul még egy különlegességgel bír, a Frankel Leó úti oldalon Schöberl Valéria férfi fehérnemű üzlete működik. 1936-ban nyílt, és senkit ne vezessen félre a neve, nemcsak férfi ingek varrását, de ruhajavítást is vállalnak. 

Források: Budapest Főváros Levéltára, innen és innen.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz

a blog Facebook oldalához.

Tovább a bejegyzésre →