Letűnt idők, délceg ifjak- a Dózsa György tér régen és ma

Minden nap kétszer megyek át a Dózsa György téren, reggel és este.

Este jobban szeretem, mert akkor a Krisztina körút felőli oldalról gyönyörű a kivilágított királyi palota.

Átellenben, a másik oldalon a Tabán, ami nem zavar sok vizet, mert jóformán csak kutyások járnak arra sétáltatni.

A tér a Tabán felől, este

Szegény tér megsínylette a motorizációt: egyrészt ide kanyarog le a várból az autóút, buszokkal, másrészt itt halad az Attila út, aminek ez a része speciel arról híres, hogy minden autós padlógázzal halad át rajta. Az Attilával párhuzamosan van egy kis zöld pázsitcsík, csak úgy jelképesen, hogy legyen, aztán jönnek a villamossínek duplán, és ha ezeken is átkeltünk, akkor jön a Krisztina körút és ott sem kicsi a forgalom. Szóval szegény tér, nem is tér az, inkább csak egy forgalmas átjáróház, ahol csak Dózsáék állnak még délcegen, autó- és dudaszóra ügyet sem vetve.

De nem volt ez mindig így!

A Fortepan-t böngészve egy fotóra bukkantam, és azt hittem, rosszul látok: a mostani autó-villamospálya helyét a 30-as években egy park foglalta el, szökőkúttal, és egy viszonylag nagynak tűnő medencével.

A hölgy is kétségtelenül nagyon bájos (ha valaki felismeri rokonát vagy ismerősét benne, kérem, ne habozzon értesíteni), de a kép attrakciója számunkra most mégsem ő, hanem a maitól annyira eltérő díszlet:

A jobboldali épület nyilván elpusztult a bombázásokban, helyette a tér mindkét oldalán egyforma fehér 3 emeletes lakóházat építettek, kb. az 50-es években, így a fenti kép mai párja ez lehetne, a medence helyén felfelé kanyargó úttal:  

Találtam még egy képet egy bricsesznacis kisfiúval, ami olyan, mintha nem is Budapesten készült volna, hanem mondjuk Versailles-ban. Háttérben balra a Bethlen-udvar, az Erzsébet híd és a Gellért-hegy.

(Fortepan)

A sárga épület szemben a Bethlen-udvar (ép. 1923-24),

ugyanez sejtelmes fényekkel, messzebbről és magasabbról: 

És szép dolog a szelektív hulladékgyűjtés is, de a fentiek után valahogy mégis összeszorul a szívem, hogy hova lett az a sok szépség? 

Az egyszerű válasz az, hogy nyilván a világháború maga alá temette ezt is. 

Az autók meg jöttek, kellett nekik a hely.

Összegezve: kérem vissza a régi Tabánt és a parkot is, a szökőkúttal.

És utána megígérem, hogy jó leszek.