2011. április 2., szombat

Hol vagytok, békásmegyeri békák?


Békásmegyer nem az a része a városnak, amiről a bédeker oldalakat ír, és turistabuszok sem zavarják a helyiek nyugalmát. Szentendrére menet autóval padlógázzal tépünk át rajta, a HÉV megállóból viszont egy hosszú aluljáró vezet a lakótelep felé: 




Nevének eredetével kapcsolatban kis kutakodás után azt találtam, - mindenki tegyen úgy, mintha meglepődne- terület terjedelmes mocsáros és posványos részeinmelyek részint a Duna kiáradása, részint hó és esső vízcsurgások által folytonossan kellően vízzel telve vannak, nyári holnapokban a békák annyira szaporodnak, hogy estéli órákban ordításaik miatt még szomszéd községek sem alhatnak" (egy 1863-as feljegyzésből). Szóval, a békák. 



Bármilyen furcsa elképzelni a mai panelrengetegben, Békásmegyert már az ókorban is lakták, mégpedig a kelta eredetű eraviszkuszok.
A török hódoltság után azonban elnéptelenedett, és a Zichy grófok németajkú katolikusokat telepítettek ide. Nekik pedig bejött a hely, szorgalmasan szőlő- és gyümölcstermesztésbe fogtak, és a falu, amelyet ők már Krottendorf-nak hívtak, felvirágzott. 
1946-ban a svábok 92%-át (!!) egy lendülettel kiebrudalták, majd az állam az üresen maradt házak egy részét íróknak, képzőművészeknek adta, (köztük például Kassák Lajosnak - Kőbánya u. 42), akik sajátos kis művésztelepet hoztak itt létre. 1950-ben Békást a fővároshoz csatolták, a lakosok többsége pedig a környékbeli gyárakba járhatott dolgozni.
A rövid kivonatos történetben így érkezünk el a lakótelep születéséhez, amelyet pont 40 éve kezdtek el építeni, a település elbontott keleti részén. És innen már minden egyszerű, vannak a tízemeletesek, aztán a négyemeletesek és egy-két 15-ös is van, csak a rendbontás kedvéért.








A hajdani virágzó Krottendorfról pedig higgyük azt, hogy fellelhető még az Ófaluban, ahol Kassák is lakott, és ahol nem jártam. A panelek tövében viszont szépen virágoznak a fák, és szorgalmasan gondozott kertecskéket látni - az itt lakó panel-őslakosok kitartóan próbálják becsempészni a természetet a toronyházak közé.








A piac:




1981-re elkészült a HÉV, két évre rá pedig az egész lakótelep.    
Van strand is, Pünkösdfürdőn, lehet fürdeni és lángosozni.
Amúgy pedig én szeretek idejönni, kedvesek a lakók és finom házikoszt van.
  
Zeusz, gazdájával

 lakók

A névadókból viszont egy darabot sem láttam, bár lehet hogy ők sem élték túl a török hódoltságot, vagy '46-ot. Aki meg nem hiszi, járjon utána!

4 megjegyzés :

  1. Az Ófalut kár volt kihagyni. :-)

    VálaszTörlés
  2. Most találtam a képekre. A fagyizó gyerekekből kettő az enyém.

    VálaszTörlés
  3. Itt nőttem fel,ide születtem. 1979 október elején a kórházból ide vitték haza békásra. Majd 20 évig éltem panel kölökként itt.

    VálaszTörlés