Szenna, Patca

A képeket még szeptemberben csináltam, azóta ősz lett. Most már, így több hét távlatából a kutyaugatást se bánnám, ami a patcai főutcán végigkísért és csak akkor hagyott alább, amikor a kocsival elhagytuk a falu határát.

"Megy le a nap, megy csöndesen -

De mégse délután

Színű a falu, áll a dél 

A házak homlokán -

 Hull, hull az alkony csöndesen -

Harmat nincs, mégis egy 

Cseppje a homlokomra száll

 És arcomra pereg" (...) 

(E. Dickinson)

Tovább a bejegyzésre →

Egy nap a Börzsönyben

Éreztem már a múltkori poszt befejezésekor, hogy a Börzsönnyel még nem végeztem, és félek, ez egy darabig így is marad. Bejön a hely. Szeretem hogy egyszerre vadregényes a táj és kissé retró az infrastruktúra, hogy más a régi tornácos házak homlokzata, mint nálunk Somogyban és hogy olyan helységnevek vannak, mint Kemence és Nőtincs vagy a Szobból továbbgondolt Boszob.

Aktuális kedvencem, Kemence ma ezer fős település, macskaugrásnyira a szlovák határtól. A 18. század második felében még Hont vármegye székhelye volt, erről a falu közepén, egy lanka után előbukkanó, fenyőfákkal körbeültetett és világháborús emlékoszloppal megtoldott romantikus épület árulkodik, ma általános iskola.

a hátsó front 

A kedvenc kemencei lakóházam elhagyatott tornáccal és színes üveggel: 

Vámosmikolán sem pezsgett különösebben az élet, viszont az ilyen sátortetős házak az egyszerűségük dacára nagyon üdítőnek hatnak a földszintes tornácos- és a szocialista éra falusi kockaházai között:

A Nagybörzsöny felé vezető úton beszálltunk az időgépbe és 200 évvel ezelőtt zuhantunk ki, itt: 

A faluba érve H. néni meghívott minket az augusztus 20-i búcsúra, ami a falu mesés fekvése és a régi házak meglepően nagy száma alapján egészen biztosan kihagyhatatlan, pláne hogy vízimalom is van és kisvasút az erdőben.

A Nagybörzsöny legszebb kerítése verseny dobogósai:

egyedi

klasszikus és rozsdás

vintage

Persze akkor még nem voltunk Kóspallagon, és nem láttam ezt a margarétásat: 

És végül Zebegény:

Folyt. köv.

Tovább a bejegyzésre →

Falusi ház a Börzsönyben és hasonló álmodozások

Szívesen kezdeném úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt, de érzem, hogy csöpögős lenne, pedig ez a  ház megérdemelné a romantikus felvezetést. Szokolya a Börzsöny déli részén, a Duna partjától, Kismarostól pár kilométerre fekszik, nem túl frekventált helyen. A környék egykor kedvelt kiránduló- és  túrázóhelyei ma kissé elhanyagoltnak látszanak, mindegyikre ráférne egy fazonigazítás. A retró hangulatot nem nagyon kell keresni, Királyrét fele az úton impozáns, üres ipari csarnok, özönvíz előtti teherautó, benzinkút, majd Királyrétre beérve elhagyott turistaszálló fogad - minden sarkon belebotlunk múltunk egy darabjába. A szokolyai ház (Fő utca 93.) viszonylag jó állapotban van, bár nem látszik lakottnak, de menthetetlenül lepusztultnak sem. A kapu melletti oszlopokon 1913 áll és egy monogram, SZJ. Tornácos, füves udvar, rózsabokrokkal és egy régóta használaton kívüli, kissé viseltes kukoricagóréval. Ha tehetném, biztos megvenném, stresszmentes, egészséges vidéki életet élnék, és a mobiltelefont jól eldugnám az udvar végibe, csak wifi legyen! És bioparadicsomot termesztenék, stb, stb, pont ahogy egy éve itt leírtam.

Szokolyán a posta sem akármilyen, innen lehet kézzel írott levelet, képeslapot és extrém esetben táviratot feladni, ha véletlenül úgy eldugná az ember a mobilját, hogy soha többé nem kerülne elő és urambocsá, még a telefonszámok is elvesznének....

Szokolya, régi kapu

Királyrét: itt már nem kapni szállást...

  

... és tankolni sem lehet.

De van retró géppark az erdei vasút mellett.

Ja, és nem volt nálam fényképezőgép, csak mobil, az életlen képeket így instagrammal igyekeztem vonzóbbá tenni. Ugye milyen jó, ha van egy mobilunk?

Tovább a bejegyzésre →