Lépcsőház best of

Nehéz visszaidézni mikor, melyik pillanatban született a lépcsőház mániám. Egyszer csak volt, hűségesen kísért mindenhova és amióta velem van, megváltoztak a dolgok. Gyakrabban kések el, szinte mindig hordom magammal a fényképezőgépem, előre gyártott mondatokon gondolkodom, amelyeket a váratlanul jövő “keres valakit?” kérdésre felelek frappánsan vagy kevésbé. Esténként pedig sokszor órák mennek el azzal, hogy képeket töltök le, aztán anyagot gyűjtök online, könyvekben vagy a levéltárban. Aztán valamiből bejegyzés lesz, valami pedig hónapokig lapul a mappák mélyén. A következő fotók közt is van jó pár ilyen, régóta, méltatlanul mellőzött darab, egy része pedig már látható volt itt a blogon.

Imádom a régi kovácsoltvas korlátokat, a nyikorgó lifteket, a mezzanin feliratot a félemeleten, a sötét lépcsőfordulókat, a százéves padlólapokat, a meseszép, sosem látott árnyalatú Zsolnay csempéket az előcsarnokokban, a nyitott ablakokból kiszűrődő családi életet, edényzörgést, rádió hangját, málló-pergő vakolatot, sőt minél inkább málló, annál jobban szeretem. Az alábbi képek az én szubjektív válogatásom a nekem legkedvesebb lépcsőházakból, a közös bennük, hogy mind itt készült, Budapesten. És mivel képtelen voltam eldönteni, hogy mi alapján rakjam sorrendbe őket, azzal kezdem, ami legrégebben készült és így haladunk előre időben.

 

 

 

 

Ha tud valaki olyan lépcsőházat, amit mindenképpen látni kell, ne tartsa magában, írjon.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a blog FB oldalára, ahol még több képet és más, nekem tetsző tartalmakat is közzéteszek.  Katt ide.

Tovább a bejegyzésre →

A híd alatt, a híd alatt

 

Nem szeretem az ilyen fajtájú graffitit, valaki viszont nagyon szeretheti ezt a sorozatot …(?)

 









És a pesti oldal is kapott:

Tovább a bejegyzésre →

Egyszer volt... egy nyergesmester

A végén kezdem: ez a ház (vagy legalábbis egy része) bontásra van ítélve. Civil szervezetek, mint az Óvás!Egyesület és mások is tiltakoztak ellene, hivatkozással a régi pesti zsidónegyed védettségére és építészeti örökségünk védelmére. Az UNESCO több évvel ezelőtt elmarasztaló jelentést adott ki a városrész állapotáról, de gyanítom, hogy még nála is sokkal hathatósabb segítséget nyújtott a gazdasági válság, amelynek köszönhetően az elmúlt években semmi sem történt és a falak még mindig állnak.

A VII. kerület, Dohány utca 31-es szám bejárata feletti Korompay felirat enyhén szólva megkopott. Erős a kontraszt a szemben lévő, nemrég felújított butikhotel homlokzatával (egykor Continental Hotel és Hungária fürdő, ma Hotel Zara).

A Google pár évvel ezelőtt megrekedt térképén még építik ugyanezt a szállodát, de jól látszik, hogy a képen még romos Hungária fürdővel szemben az egyemeletes ház a Rákóczi úti, háromszintes, az ötvenes évek végén árkádosított fronttal milyen szép zöld udvart fog közre.

A Rákóczi úti homlokzat az árkádokkal. A mai külső csak nyomokban idézi a régit.

A ház 1874-75-ben épült Korompay Alajos megrendelésére. A Józsefvárosi iparosok 1896-os jegyzéke szerint volt egy ugyanilyen nevű nyergesmester, aki akkor, vagyis húsz évvel az építés után már a Népszínház utca 1. sz. alatt működött. Másutt a kocsigyártó és nyerges-egylet elnökeként van nyoma. Nem tudom mennyire volt tehetős egy nyergesmester, lehetett-e ekkora háza, de nem is zárnám ki, hogy ő volt az első tulaj. 

Az 1874-es engedélyezési terveket németül feliratozta a készítőjük, a Tabak Gasse és a Kerepescher Strasse (akkor még Kerepesi, ma Rákóczi út) által határolt telekre Herr Alois Korompay részére rajzolt historizáló lakóházat az építész, akinek a nevét a cirkalmas kézírás miatt csak részben tudtam rekonstruálni, talán Karl Strauss.

1896-ban már nagyságos Földváry Emília a bérház tulajdonosa, ekkor a Kiszela és Heller bőrönd és bőráruk gyára kér engedélyt gázmotor s transmissio felállítására az épület oldalsó, a Nyár utcához közeli traktusában. Öt évvel később újabb tervek a Gelléri és Székely Könyvnyomdájában felállítandó 3 lóerejű Langen és Wolf-féle gázmotorról, a Klauzál utcához közelebb eső oldalsó szárnyban, amely ma így fest:

1903-ban a Menczer és Pregler folyamodik engedélyért két lóerejű légsz. motor és tükörcsiszoló gépezet elhelyezésére (előbbi a pincében, utóbbi a földszinten). Két évre rá a pincét ifj. Bobula János építésszel könyvkötő műhellyé alakíttatják a Földváry testvérek. 1933-ból van még egy kérvény az egyik földszinti üzlethelyiségnél pillérek kiváltásának engedélyezése ügyében, aztán átrepüljük a világháborút és a szocializmust, és 1995-ben vagyunk, amikor már a ház udvari szárnyának lakói küzdenek a maradásért, ki egészségi okokra, ki pedig üzleti szempontjaira hivatkozva... A bérlők szerint az önkormányzat félrevezető információk birtokában döntött a szóban forgó épületrész bontásáról, hiszen az udvari lakóépületszárny a határozatukban melléképületként van feltüntetve. 1995. novemberében elrendelik az udvari épületrész bontását, az épület kiürítését és a bérlők kihelyezését. Azóta 17 év telt el, most ott tartunk, hogy az egyszintes Dohány utcai, valamint az udvari traktus a műhely épülettel együtt évek óta lezárva, a nyílászárók bedeszkázva, lakók egyértelműen "kihelyezve". Mindössze egy üzlet működik az udvarban, rajta kívül vannak még padok, fák és olyan hangulat lengi körbe az egészet, ami a Rákóczi útról belépve teljesen valószerűtlen. Az árkádok alatt senki nem gondolja, hogy az unalmas homlokzat ilyen kertet rejt...

Ottlétem alatt nem tapasztaltam emberi jelenlétet, pedig a Rákóczi útra néző épületrész minden bizonnyal lakott. A lépcsőházban égett a lámpa, s gyönyörű kovácsoltvas korlátot engedett láttatni az udvarra néző ablak.

lezárva

Összefoglalva: a huszadik században az udvari szárny látott nyergesmestert, bőröndöst, tükörkészítő műhelyt, nyomdát, könyvkötőt, sőt a Dohány utcai még röntgen ernyőszűrő állomást is. Aztán jött az ingatlanpanama. Bízom benne, hogy nem a válság menti meg ezt a házat, hanem valami, ami annál sokkal nemesebb, összefogás, értékmegőrzés, bármi is legyen a neve. 

Poétikus képek az udvarról, fényekkel-árnyékokkal itt.

Forrás: Fővárosi Levéltár

Tovább a bejegyzésre →