Lajos-forrás, Ságvári Endre turistaház (*)

A nagyvárosi házak után mindig üdítően hat rám a vidék és esküszöm, pusztán a véletlen műve, hogy a mai poszt megint retró-téma lesz, a Lajos-forrás melletti turistaház a Pilisben. A névadója Nagy Lajos királyunk, aki szeretett errefelé vadászni, csakúgy mint a Dreher család férfitagjai. Ez utóbbiak a két világháború közt snájdig kis vadászkastélyt emeltek a forrás mellé, gazdasági épületekkel. Ez a kép pl. elképzelhetetlen lett volna abban az időben, és nemcsak a PET palackok miatt, hanem mert Dreherék nem várták kifejezetten tárt karokkal a turistákat:

'47-től viszont jöhetett, aki bírt, így komoly célpontja lett az iskolai osztálykirándulásoknak és a Pilisben kirándulóknak. Érdekes, hogy a ház szempontjából egy erőteljes lefele menet a huszadik század, a jól szituált gyáros tulaj után jöttek a lelkes úttörőcsapatok és a vadászkastély gazdasági épületeivel együtt rohamtempóban turistaházzá vedlett. Aztán valamikor a demokrácia eljövetele után eljött a vég is, az addig nyilván fokozatosan romló épület mára már életveszélyes, s most gazdátlan, lezárva áll jobb sorsra várva.

Csak utólag láttam, miután legugliztam a házat, hogy az a tábla, ami szétlapítva, olvashatatlan betűkkel torlaszolta az egyik kaput, és amelyet gondosan odébb toltam, hogy lábamat a kerítésen belül tudjam és a csalánba se lépjek, valójában egy pár évvel ezelőtti fotón még az omlás- és életveszélyre figyelmeztet, így a ma délutáni kalandunk azt hiszem, méltán meríti ki a country exploration kategóriát. Hogy én milyen vakmerő vagyok, és páratlanul bátor!

Az a jó benne, hogy kívülről egy identitászavaros keverékkutyának tűnik, aki minden hibája ellenére mégiscsak bájos. Főleg azért, mert emlékeztet a régi időkre és nemcsak arra: bizonyos zöld zsalugáterek toszkán házakra, a homlokzat kialakítása a fagerendákkal az alpokbéli hegyi falvakra, a hozzáragasztott épület berendezéssel pedig akármelyik magyar, a szocializmusban épült szálló legjobb perceit hozza közénk, és több most nem jut eszembe. És mivel az omlásveszély tábla a kerítésnél tömi be a rést és az üveg oldalt be volt már törve mások által, ezért a turistaszállón belül is körülnéztünk, és kétségtelenül ez volt a kiruccanás legmélyebb pontja.

A hetvenes éveket idéző rész, tapéta, lambéria...

Toszkán villa:

Üdítő italok, világos sör, jaffa:  

1953-ban nyílt meg a 85 férőhelyes Ságvári Endre menedékház, aztán 1975 után, amikoris felszámolták a Turistaházakat Kezelő Vállalatot, több üzemeltető kezén  átvándorolt, és fokozatosan romlott le azzá, ami ma. Dreherék régi vadászkastélyának első szintjén étterem működött, ennek étlapját 1984-ből hála a mindent átszövő világhálónak ma is meg lehet tekinteni. A beefsteak tük.tojás, h. burgonya csak 29,90, nagyon megéri.

Tovább a bejegyzésre →

Vissza az "ötvenes" évekbe

A téglaépületektől elgyengülök. De ez még nem lenne elegendő ok arra, hogy ezt a lakótelepet alaposabban szemügyre vegyük. Azért teszem meg mégis, mert már az első épület láttán is úgy éreztem, hogy beszálltam Dr. Emmett időgépébe és a mai rész pont az 50-60-as évekbe repített vissza. Helyszín: Angyalföld, a Vasas pálya közvetlen közelében, a Röppentyű-Rozsnyai-Forgách-Hajdú utcák által határolt földdarab.

A négyemeletes épületeket kettesével, egymással párhuzamosan húzták fel, valószínűleg az ötvenes években, amikor a szorító lakásgondok enyhítésére emelt sorházak nem éppen a túldíszített homlokzatukról vagy nagy alapterületű lakásaikról voltak híresek. Az állam kényszerű takarékossága nagyszámú, gyenge minőségű otthon létrehozását tette lehetővé - helytakarékos, sokszor inkább csak éjszakai tartózkodásra alkalmas, minimál-konyhás, fürdős lakások voltak ezek. Az épületek oldalán elhelyezett lámpák és a homlokzat nem túl bonyolult osztása egyértelműen egy munkatábor barakkjait idézi, a függőfolyosós oldal meg annyira a szocializmust építő hatvanas évek, hogy zavarba jövök, nem tudom eldönteni, mire számítsak, ha átvágok a két ház közti átjárón. A biciklimbe kapaszkodom és befordulok az első ház függőfolyosós oldalán.

Csak elvétve látni embert, a nagyja annak is meztelen felsőtestű hetvenes férfi, aki a lenyugvó nap fényében ejtőzve könyököl a korláton, meg egy-két kutyás. A régi, kapusháznak tűnő téglaház is üres, úgyhogy nincs ki megállítson. Bevallom, hogy bár mi sokkalta szebb házban laktunk, és nem is éltem még, amikor ez a telep épülhetett, azért hangosan felelevenedik a gyerekkorom. Szívesen benéznék egy lakásba, a nagy része ezeknek biztosan garzon. A héra cserépkályha, ndk turmixgép, fehér csipketerítő és mókusos porcelán nipp együttesének előfordulási esélyére nagy összegben fogadnék, ha lenne hol.  

  

Kissé komikus a sírkertre emlékeztető egykori játszótér maradvány, de a házak közt évtizedekkel ezelőtt ültetett fák láthatóan jól érzik magukat a retró miliőben és összességében mégis annyira békés és csendes minden, hogy rémes leírni, és senki ne értse félre, de szégyenteljes nosztalgiával távozom. 

Frissítés:

Csak most, több mint egy évvel a bejegyzés megírása után derült ki, hogy a telep 1938-ban épült, az Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. Eredetileg a kongresszusra érkező vendégeket szándékozták itt elszállásolni, annak befejeztével pedig kislakásokként hasznosították az épületeket. 1938 áprilisára el kellett készülni, így az idő szűkössége miatt a házakat a legutóbbi szükséglakás-építkezéseken (Gubacsi-, Bihari-, Illatos út) alkalmazott tervek alapján készítették el. A 32 m2-es lakásokban szoba, konyha, klozet és egy tusolási lehetőségre alkalmas fülke volt. Úgyhogy, bár a hangulata nekem az ötvenes éveket idézte, nem akkor épült!

Tovább a bejegyzésre →

Fejünk felett a világ

Az a baj, hogy a városban járva ritkán nézünk felfelé. Pedig néha meg kell állni, és felpillantani, mert az épületek homlokzata és az utca fenti, a szokásos látóhatárunk feletti része egy külön világ - kismillió kőszobor, kimerevedett emberi arc, stilizált állatok, feliratok, évszámok, neonreklámok, titkos tetőteraszok birodalma. Olyannyira, hogy jobban megnézve, még a lesajnált, kietlen Üllői út is  képes új arcát mutatni. 

Magányos nő a Blahán, az egykori Corvin áruház felemás, oldalsó homlokzatán:

A Párisi-udvar (Schmahl Henrik, 1911) homlokzatáról előrebukó férfitestek:

A Néprajzi Múzeum (Hauszmann Alajos, 1913) tetejéről integet az egyik szobor:

Fürdőzők a Dohány utca 44. alatti, egykori fürdő bejárata felett
(Krisztián Sándor domborműve)

Óriás-pókháló a Tompa utcában:

Üllői úti párok:

Az Örökimádás templom (Üllői út) angyala:

Üllői úti FÁK, egy bérház harmadik emeletén, nemzetiszín lobogóval:

Férfi, elefánt (és galamb) a Március 15. tér-Váci utca sarkán:

Váci út 4:

Egy modern bérház homlokzata a József Attila u. 12-ben, 1939-ből 

(tervező Medgyaszay István)

 Leszegett fejű pár a Ferenc téren:

A Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat neonja a Petőfi S. utcában,
háttérben a Gerlóczy-féle modern ház: 

Csillár a Falk Miksa 30-ban: 

Nem kell mindig rohanni. Amikor tehetjük, álljunk meg és bámészkodjunk. És addig ne vegyük fel a mobilt!

Tovább a bejegyzésre →

Izsó József háza Nagyvázsonyban

Útban a Balaton felé javasoltam, hogy vehetnénk egy vidéki házat. Közepesen lepusztult kell, hogy még meg lehessen menteni, és hogy úgy újíthassuk fel, ahogy mi akarjuk. És feltétlenül régi kell, mert egy régi ház falai annyi mindent mesélnek. Az első "móka" a felújítás lenne, kitalálni, hogyan alakítsuk át, milyen színűek legyenek a falak, milyen legyen a berendezés, és esküszöm, hogy nem raknám tele olyan dolgokkal, amiket nincs szívem kidobni, egyszóval: az én vidéki házam nem lesz kacatraktár! Aztán ha ez kész, jöhet a kert, gyümölcsfák, veteményes (rucola mindenképpen lesz), hinta, lugas. A baromfiudvaron még gondolkodom, gyerekkoromban nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatom a kakasokkal, és ahhoz folyamatos jelenlét is kívánkozik, szóval azt majd esetleg később. 

Dramaturgiai okokból, hogy fenntartsam a feszültséget, most nem árulom el, mi volt erre a pontos válasz, csak annyit, hogy ilyen könnyen nem adom fel. Szóval egyelőre maradnak az álmok, és malacpersely helyett a befőttesüveg.

A Balaton-felvidék tele van szebbnél szebb házakkal. Nagyvázsonyban ott áll Izsó Józsefé, 1920-ból.

Az első részét felújították, s bent, az utcai szobában meghagyták a mennyezeti fagerendákat. Az ablakok és a kerítés kékje is tetszik. De ami a legeslegjobb, az hátul az istálló vagy fészer, és maga az udvar. Ha már itt tartunk, az is mázli, hogy közvetlenül az utcai fronton nincs járda sem, csak pázsit és két akácfa. A mellette lévő épület homlokzata, formája és színei pedig tényleg csak hab a tortán.   

A szomszéd :

Házőrzőből minimum kettő kell, egy kicsi és egy nagy, macskából pedig, nos, a határ ...

Tovább a bejegyzésre →