Útban a Balaton felé javasoltam, hogy vehetnénk egy vidéki házat. Közepesen lepusztult kell, hogy még meg lehessen menteni, és hogy úgy újíthassuk fel, ahogy mi akarjuk. És feltétlenül régi kell, mert egy régi ház falai annyi mindent mesélnek. Az első "móka" a felújítás lenne, kitalálni, hogyan alakítsuk át, milyen színűek legyenek a falak, milyen legyen a berendezés, és esküszöm, hogy nem raknám tele olyan dolgokkal, amiket nincs szívem kidobni, egyszóval: az én vidéki házam nem lesz kacatraktár! Aztán ha ez kész, jöhet a kert, gyümölcsfák, veteményes (rucola mindenképpen lesz), hinta, lugas. A baromfiudvaron még gondolkodom, gyerekkoromban nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatom a kakasokkal, és ahhoz folyamatos jelenlét is kívánkozik, szóval azt majd esetleg később.
Dramaturgiai okokból, hogy fenntartsam a feszültséget, most nem árulom el, mi volt erre a pontos válasz, csak annyit, hogy ilyen könnyen nem adom fel. Szóval egyelőre maradnak az álmok, és malacpersely helyett a befőttesüveg.
A Balaton-felvidék tele van szebbnél szebb házakkal. Nagyvázsonyban ott áll Izsó Józsefé, 1920-ból.
Az első részét felújították, s bent, az utcai szobában meghagyták a mennyezeti fagerendákat. Az ablakok és a kerítés kékje is tetszik. De ami a legeslegjobb, az hátul az istálló vagy fészer, és maga az udvar. Ha már itt tartunk, az is mázli, hogy közvetlenül az utcai fronton nincs járda sem, csak pázsit és két akácfa. A mellette lévő épület homlokzata, formája és színei pedig tényleg csak hab a tortán.
A szomszéd :
Házőrzőből minimum kettő kell, egy kicsi és egy nagy, macskából pedig, nos, a határ ...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése