Angyalföldi séták: Tomori köz

Ha eltekintünk a Váci úti toronyházaktól, vagy mondjuk inkább úgy, hogy egészében a Váci úttól és attól, ami ott építészetileg történik, akkor Angyalföldet igenis lehet szeretni. A Duna közelsége, a Dagály, a Rákos-patak és főként a régi gyárépületek miatt, amelyekbe tízemeletes lakótelepek és vadiúj lakóparkok mellett úton-útfélen belebotlik az ember. Ha pedig kisvárosi nyugalomra és oxigéndús patakpartra vágyunk, irány a Fiastyúk utcai lakótelep, amelyet ötven évvel ezelőtt a német kommunista politikusról neveztek el Thälmann utcai lakótelepnek.

1948-ra lezajlott a kommunista hatalomátvétel és elkezdődött a központosított tervgazdaság kiépítése. A hidegháború miatt kiemelten nagy hangsúlyt fektettek a nehézipari központok fejlesztésére, köztük Angyalföldre és Újpestre is, az ott lévő ipari létesítmények miatt. Lakásokkal már kevésbé volt jól eleresztve a környék, Angyalföld is inkább az olyan telepekről volt ismert, mint a Tripolisz, amely gyakorlatilag egy szükséglakásokból álló szegénynegyed volt. A szocializmust építő munkásoknak pedig otthon kellett, mégpedig gyorsan. Az építőipar államosításával az építészeket állami tervezőirodákba vezényelték, amelyek hajlandóak voltak normákban és típustervekben gondolkodni. Így vált a stílus az ötvenes évekre politikai kérdéssé, és így történt, hogy a kozmopolita, nyugatiasnak tartott modernizmust, amely viszonylag sokáig tudta tartani magát a magyar építészetben, az ötvenes évek elején politikailag kezdték el fúrni. A homlokzatok akkortájt kapnak némi archaizáló jelleget, kicsit pompásabbnak, veretesebbnek próbálnak tűnni, oszlopok, timpanonok és a modern építészetre egyáltalán nem jellemző díszítőelemek jelennek meg. 
A Tomori közben visszafogott szocreál stílusú háromemeletes házak állnak, amelyek időben megelőzték a Tahi utcában, a Rákos patak mentén felhúzott, városképi jelentőséggel bíró sorházakat. Az eredeti terv az volt, hogy három ütemben 2300 lakást építenek, de az 56-os események kicsit változtattak a dolgok folyásán. 

a kocsma

oszlopokkal alátámasztott átjáró

A forradalom alatt a Tomori közben megépült, még át nem nem adott házakba önkényes lakásfoglalók költöztek. Az egyik illegális lakó így emlékezett ezekről az időkről: "A Tomori köz 15-be mentünk először a harmadik emeletre. Az egész lépcsőház így telt meg lakókkal. Nem volt még se gáz, se padló. Az ajtó már fenn volt, de a papa tett rá zárat, még szerencse, hogy lakatos a szakmája. Borzasztó sokat álltunk ki. Féltünk, féltettem a gyerekeket és a férjemet is. A harcok alatt egész idő alatt otthon voltunk, nem mozdultunk ki a lakásból. Ennivalót a férjem szerzett, kenyeret a Petneházy utcából hoztunk. Mikor lenyugodott a helyzet, a tanács mindenkit megbüntetett, de szerencsére maradhattunk. Mi 400 forintot fizettünk be, ami akkor nagyon nagy pénz volt. A lakást már úgy fejezték be az építők, hogy közben bent laktunk.”

forrás: Fortepan.hu

A Tomori köz házainak építése 1957-re fejeződött be

A telep építészetileg "változatos".  Ezek a házak a Hajdú-közben állnak.

Zűrzavaros idők voltak, olyannyira, hogy 1957 elején a rengeteg lakáskérelem és az illegális beköltöző miatt rendeletben tették kötelezővé a lakásügyek felülvizsgálatát. Az 1600 kerületi ügyből 916-ot tárgyalt meg az illetékes bizottság, de az ott lakók 90%-át végül jogosultnak találták az általuk elfoglalt lakásra, és csak 46 esetben döntöttek a kilakoltatásról. Olyan is volt, hogy a jogosultság dacára a kiköltöztetés mellett döntöttek, például a Fiastyúk utca 8-ban, ahol két család az első perctől fogva rongálta a belsőt, parkettát szedtek fel, szalmazsákot gyújtogattak, leszerelték és eladták a mosdókagylót. 1957 májusában még 2600 család várt lakáskiutalásra, és ezt csak egy módszerrel lehetett könnyen és gyorsan megoldani: az igényszint csökkentésével. Így lett, hogy az 1958-60 közt felépült Tahi utcai, ötemeletes házakban már sokkal több volt a csak mosdófülkével bíró, komfort nélküli "CS" típusú lakás. Pozitívum viszont, hogy a forradalmi események és a sürgető szükség a szocreál szigorú archaizáló törekvésein is enyhítettek, így a Tahi utcai sor külsőre újra a modern házakat idézi.

Tahi utca

a "Béke kútja" (máshol "Ifjúság kútja") nevű szoborcsoport Vedres Márk munkája, még több róla itt

a zene szobra

forrás: egykor.hu

forrás: egykor.hu

Egy darabka ötvenes-hatvanas évek ez a rész, nekem Pécs Uránvárosát idézi. A fák jól megnőttek, a díszkút a szobrokkal ma is működik és csend van, békebeli, igazi csend. A patak partján egy piros Fiat 128-as parkol, a nők önfeledten pletykálnak a kis téren. Ez Angyalföld szebbik arca, a Váci úttól jobbra be a Fiastyúk utcán és meglátják...

Felhasznált irodalom: 

Ferkai András: Lakótelepek 
A lakásfoglalásokról az Angyalföld 1956 c. kiadványból, innen

Még több a lakótelep történetéről, valamint további fotók itt és itt
Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteménynek tavaly volt egy jó kiállítása az angyalföldi gyárakról és a Tripoliszról, kár hogy már nincs. 

Tovább a bejegyzésre →

Lajos-forrás, Ságvári Endre turistaház (*)

A nagyvárosi házak után mindig üdítően hat rám a vidék és esküszöm, pusztán a véletlen műve, hogy a mai poszt megint retró-téma lesz, a Lajos-forrás melletti turistaház a Pilisben. A névadója Nagy Lajos királyunk, aki szeretett errefelé vadászni, csakúgy mint a Dreher család férfitagjai. Ez utóbbiak a két világháború közt snájdig kis vadászkastélyt emeltek a forrás mellé, gazdasági épületekkel. Ez a kép pl. elképzelhetetlen lett volna abban az időben, és nemcsak a PET palackok miatt, hanem mert Dreherék nem várták kifejezetten tárt karokkal a turistákat:

'47-től viszont jöhetett, aki bírt, így komoly célpontja lett az iskolai osztálykirándulásoknak és a Pilisben kirándulóknak. Érdekes, hogy a ház szempontjából egy erőteljes lefele menet a huszadik század, a jól szituált gyáros tulaj után jöttek a lelkes úttörőcsapatok és a vadászkastély gazdasági épületeivel együtt rohamtempóban turistaházzá vedlett. Aztán valamikor a demokrácia eljövetele után eljött a vég is, az addig nyilván fokozatosan romló épület mára már életveszélyes, s most gazdátlan, lezárva áll jobb sorsra várva.

Csak utólag láttam, miután legugliztam a házat, hogy az a tábla, ami szétlapítva, olvashatatlan betűkkel torlaszolta az egyik kaput, és amelyet gondosan odébb toltam, hogy lábamat a kerítésen belül tudjam és a csalánba se lépjek, valójában egy pár évvel ezelőtti fotón még az omlás- és életveszélyre figyelmeztet, így a ma délutáni kalandunk azt hiszem, méltán meríti ki a country exploration kategóriát. Hogy én milyen vakmerő vagyok, és páratlanul bátor!

Az a jó benne, hogy kívülről egy identitászavaros keverékkutyának tűnik, aki minden hibája ellenére mégiscsak bájos. Főleg azért, mert emlékeztet a régi időkre és nemcsak arra: bizonyos zöld zsalugáterek toszkán házakra, a homlokzat kialakítása a fagerendákkal az alpokbéli hegyi falvakra, a hozzáragasztott épület berendezéssel pedig akármelyik magyar, a szocializmusban épült szálló legjobb perceit hozza közénk, és több most nem jut eszembe. És mivel az omlásveszély tábla a kerítésnél tömi be a rést és az üveg oldalt be volt már törve mások által, ezért a turistaszállón belül is körülnéztünk, és kétségtelenül ez volt a kiruccanás legmélyebb pontja.

A hetvenes éveket idéző rész, tapéta, lambéria...

Toszkán villa:

Üdítő italok, világos sör, jaffa:  

1953-ban nyílt meg a 85 férőhelyes Ságvári Endre menedékház, aztán 1975 után, amikoris felszámolták a Turistaházakat Kezelő Vállalatot, több üzemeltető kezén  átvándorolt, és fokozatosan romlott le azzá, ami ma. Dreherék régi vadászkastélyának első szintjén étterem működött, ennek étlapját 1984-ből hála a mindent átszövő világhálónak ma is meg lehet tekinteni. A beefsteak tük.tojás, h. burgonya csak 29,90, nagyon megéri.

Tovább a bejegyzésre →