A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váczi utca. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váczi utca. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 17., szombat

Egy novemberi nap, átlagos

A tegnapi nap nem volt különösebben emlékezetes, tíz év, de két hónap múlva sem emlékeznék rá. Volt benne városban rohangálás, aztán rohangálás, unalmas várakozás, még egy kis rohangálás, aztán a végén áramszünet a Krisztina körúton, ami a munkaidő vége felé egy pillanatra lekapcsolta a fényeket és a gépeket, mintegy jelezve, hogy a hétvége elkerülhetetlenül bekövetkezett. Öt óra körül voltunk, a város nagy része autóban ült és igyekezett hazafelé, de a lámpák a körúton csak nem kapcsolódtak vissza. Ekkor csináltam a Várról és az araszoló autókról a "fekete" képeket, lásd a sor végén. 
És az a helyzet, hogy nagyon készülök egy hihetetlenül hangulatos helyről szóló bejegyzéssel, de a rohangálás felemészt. Addig itt vannak a képek. Tehát következzen 2012. november 16, péntek, Budapesten. 

Váczi utca 66, a szerb egyházközség háza
Fővám tér
Fővám tér

Belgrád rakpart



a frissen felújított Rudas-fürdő...






a Vár alatt csak a járművek lámpái világítanak 





Így néz ki mindez, amikor égnek a lámpák: 
 Ez bizony a Horváth-kert sötétben...
a toronyház is sötét
...és ilyen akkor, amikor nincs áramszünet.

Így visszanézve minden más. Nem is volt rossz nap.

2011. július 8., péntek

Váci utca 25- a Szapáry-palota

Sosem néztem meg ezt a házat. A Váci utca amúgy sem az a hely, ahol felfelé bámészkodik az ember, a tekintet ritkán emelkedik a kirakatok fölé. Ez az épület amúgy is olyan felemás, felül egyhangúan eklektikus, az utcaszinten és az elsőn pedig a felső szintek stílusától kissé elütő falsávok (lizénák) borítják, nyilván egy nem annyira jól eltalált felújítás eredményeképpen. A földszinten, a sarkon évtizedek óta galériának, a félhomályos udvarban kizárólag a turizmus igényeit kielégítő pólóboltnak ad otthont. 



Nem is azért lett poszt belőle, mert annyira különleges az épület, pláne, hogy nem tudjuk hogy festett 1895-ben, amikor a gróf Szapáry család megbízásából felépült. Az irodalom szerint a Pesti Barnabás utcai homlokzaton eredetileg barokkos kupola volt, szobrokkal, amelyek a második világháborúban megsemmisültek.

innen
Tető nélkül,  1960 körül. Fotó: Fortepan
A tervező, Czigler Győző viszont érdekes. Nem a Műegyetem, vagy a Hold utcai csarnok miatt, amelyek szintén az ő munkái, hanem számomra azért, mert ő tervezte a Gozsdu-udvart, a város egyik legizgalmasabb átjáróházát.
Az életrajzát olvasva a szorgalmas, tehetséges jótanuló képe rajzolódik ki, aki Nagy Virgilnek a Czigler emlékezetére, a mű- és középítési szakosztályoknak tartott ünnepi beszéde alapján ezen felül még felettébb altruisztikus gondolkodású is. Czigler, a Svájcból bevándorolt építészdinasztia sarja bécsi tanulmányai után két évet töltött Európa különböző országaiban az épületek tanulmányozásával, majd itthon egész csinos kis portfóliót hozott össze. 1878-ban jött az első komolyabb feladat: ekkor építette az Andrássy-úti Saxlehner-palotát. Ugyanebben az évben katedrát kapott a Műegyetem ókori építészet tanszékén. A kilencvenes évek elejétől 1905-ben bekövetkezett haláláig aktívan közreműködött egy csomó egyesület, társaság életében, úgymint a Magyar Mérnök- és Építész-, az Anyagvizsgálók Egyesülete(!), a Magyar Iparművészeti Társulat és még vagy huszonöt másik. 
Bécsben Hansen mestertől tanul, aki a görög klasszicizmus híve, és egyik leghűségesebb tanítványává válik. Sokan kritizálják is emiatt, konzervativizmusa és az új utak keresésének hiánya miatt, pedig ha végignézzük az épületeit, pont a kiegyensúlyozottsága és az egyenletes, megbízható színvonala a megnyerő. Nagy Virgil azzal védi, hogy "nem akarja talán kockázatos kísérlet tárgyává tenni azt a munkát, amely az építésznek csak egy a sok közül, a megbízónak azonban talán csak az egyetlen épülete, amelynek tehát reá nézve maradandó becsét és értékét biztosítani kell; ezt ő csak kipróbált módok alkalmazásával érhette el megnyugvással."  




A lépcsőházban nem érnek meglepetések. Tetszik a csempe színe, amelyről csak a felső szinteken derült ki, hogy valójában barna, és nem fekete. Szép a kovácsoltvas dísz a piros liftajtó mellett, de a legfőbb erénye az, hogy az egész úgy emlékeztet a régi időkre, hogy közben nem fáj az ember szíve. Nincsenek romok és végletesen elhanyagolt szegletek, szépen süt a nap a függőfolyosóra, és az sem bántó, hogy az udvaron, vélhetően a pince csúcsos üvegtetején túl a Millennium center új épülete köszön fekete üvegfalával.  







Harcos kékharisnyáknak pedig azt a részt ajánlom a Nagy Virgil beszédből, hogy aszongya: "Az emberi lét és lélek kritériuma elsősorban az általános emberi vonatkozásai mérlegeléséből adódik ki; mennél előrehaladottabb a mívelődési fokozat, ezek mellé, különösen a férfi életében, speciális vonatkozások lépnek előtérbe, amelyek esetleg az előbbieket el is homályosítják. A nőnél, már fizikai lekötöttségénél (?!) fogva is, az általános emberi vonatkozások mindig előtérben fognak maradni, legalább a tömegre nézve. A művelt férfi léte a mi korunkban már rendkívül komplex, lelkének, szellemének igénybevétele gyakran sokoldalú. Ilyen sokoldalú igénybevételű lét volt Czigler Győzőé.... 
...Csak oly vasszorgalom és vasakarat győz ily intenzív tevékenységet, mint amilyen az övé volt, támogatva szívós fizikumtól, melyet ő feltűnő kevés pihenésre szoktatott. És mégis korán, váratlanul letört ez az erős fizikum, egy fel nem ismert, álnok kór kérlelhetetlenül végzett vele, férfiereje teljében, 55 éves korában".


A Váci utcai front nagy részét a Csók István Galéria foglalta el. Fotó: Fortepan.