2011. október 16., vasárnap

A kőfalak leomlanak - Ybl Miklós tér 5-6.

A Várbazár lakóépületei- 2. rész


Ahogy ígértem az előző posztban, folytatom a Várbazár lakóépületeinek képeivel. Bevezetésképpen idemásolom Hauszmann Alajos naplójának egy bejegyzését, amelynek előzménye Ybl Miklós 1891. január 21-én bekövetkezett halála. Ekkor Hauszmann megörökli Ybl-től a budai királyi palota átépítésének munkáit. Az addigra elkészült Várbazár születését a mester így foglalja össze:
"Ybl életének utolsó éveiben végzett munkái közé tartoznak a királyi Várkert építkezések és a királyi palota kibővítésére vonatkozó tervek. A Várhegy keleti oldalát, mely hajdan kopár terület volt, József nádor alakította át kertté, de annak lábánál a régi Buda legelhanyagoltabb részének, a "halászváros"-nak rozoga házai állottak, melyeknek udvarai a királyi kertre nyíltak. Ezt az állapotot nem lehetett tovább tűrni, és Erzsébet királyné óhajtására, aki szeretett a kertben tartózkodni, kormányunk megbízta a Fővárosi Közmunkák Tanácsát az ottani házak kisajátításával, melyeknek lebontása után, Ybl tervei szerint felépült a Várkert-bazár, és az udvari tisztviselők lakásait tartalmazó két szárnyépület, valamint a különálló vízmű és kávéházi épület, miáltal a Várkert Duna felőli oldala méltó befejezést nyert."

forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest 1870-1930

A Várbazár lakóépületeiről külön kevés szó esik, sokan talán nem is tudják, hogy az épületegyüttes részét képezik, és egykori fotókat sem könnyű találni róluk. Az Ybl Miklós tér 5-6. szám alatti, déli épületek három emeletesek, az első emelet felett övpárkánnyal, a jobb oldali rész felett balusztrádos attika látható. 



Két belső udvart fognak közre. A kapuk az épület középtengelyében állnak, eredeti öntöttvas rácsbetétes kapuszárnyakkal, eredeti kilincsekkel. Eredetiek még az első emeleti ablakok könyöklőin lévő korlátok, a pinceszellőzők öntöttvas rácsai, a nyílászárók, igaz, hogy minden elindult az enyészet útján.







A kapun belépve megint időutazunk, és ez még mellbevágóbb, mint az Andrássy út 45 vagy a Múzeum körúton álló ház belseje, mert kb. tíz éve nem lakják. 




A lépcsőházban a kora délelőtti órákban is alig volt fény, ráadásul a váratlanul jött lehetőség miatt felkészülve sem voltam, de a hangulatot azért visszaadják az alábbi fényképek:














Lakásbelső a másodikon Dunára, a Döbrentei utcára és a Várkert-kioszkra néző kilátással:



mennyezet
Fürdőköpeny, piperecuccok a  fürdőben. Olyan, mintha a lakók pánikszerűen hagyták volna el a lakást:


Egy másik lakás belseje a levélbedobón keresztül:

A függőfolyosós udvar, ahol szépen sütött a nap, még a házon belül is külön időkapszulát képez:



















A házak tíz éve vannak lezárva, azóta jószerivel csak forgatási helyszínként működnek időről-időre. Mundruczó Kornél például itt forgatta a Frankenstein terv c. filmjét, amelyről az origó készített 2009-ben helyszíni riportot fotókkal, az ebben szereplő lépcsőházi fotók valószínűleg az 5. szám alatti, némileg jobb állapotban lévő, szomszédos lépcsőházban készültek, ahol én nem jártam. A rendező gondolatait a házról lásd a cikk legvégén.
A film trailere kicsit sötét, de jól láthatóak benne a forgatás kedvéért felállványozott házak, a belső udvar, egyéb részletek és mint előzetes is élvezetes:)


A Várbazár rekonstrukciójának modellje a Bánáti és Hartvig Építésziroda tervei alapján itt látható, ezen szépen látszik, hogy az északi és déli oldalon hogyan zárják le az épületegyüttest a lakóházak. 
Az északi végen álló ház és az árkádsor műtermei maradnak a következő posztra, addig szép képekért a Várbazárról katt ide.




5 megjegyzés :

  1. Uhh, ez annyira hátborzongató volt, hogy még most is szaladnak a képkockák a fejemben, ahogy díszes, nyüzsgő, élettel teli ház az évek alatt elélettelenedik és porrá lesz. Brzz. A málló vakolat is olyan, mint az idős ember ráncai. Elmúlás. Köszi, nagyon jó volt újra átélni! :)

    VálaszTörlés
  2. Az 5-ös házban laktam szüleimmel a 3. emeleten.

    VálaszTörlés
  3. Az 5-ös házban laktam szüleimmel a 3. emeleten.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rudolf! Képek nem maradtak azokból az időkből? Érdekelne, milyen volt a házban lakni...
      Ha van kedve, írjon a kep.ter.blog@gmail.com-ra egy pár sort.

      Törlés