2012. augusztus 26., vasárnap

Ahol megállt az idő - Ó utca

Miközben a címet adtam, arra gondoltam, hogy milyen sok helyen fordultam meg mostanában a városban, ahol az volt az érzésem, hogy megállt az idő, és ha filmet kéne forgatni a hatvanas-hetvenes évekről, urambocsá még régebbről, akkor ott simán lehetne. Ez így persze azért lenne kissé félrevezető kezdőmondat, mert az elmúlt években is rengeteget fejlődött, szépült a város és egyre kevesebb az ilyen hely. Hol van már a kilencvenes és a 2000-es években minden koprodukciós filmben beforgatott, dekadens és sejtelmes Gozsdu udvar, az egykor legmenőbb és legalterebb romkocsma, a West Balkán egykori helyszíne a nyóckerben (ma úgy mint Corvin negyed), és ki emlékszik már a rehabilitált Belső-Ferencvárost még a kilencvenes években alkotó omladozó gangos házakra, arra a Ferenc térre, amelyen sötétedés után veszélyes volt átkelni. A fejlődésnek köszönhetjük, hogy ez a városrész élhető lett, a Ráday és a Tompa utcára rá sem ismerni, de a Bazilika környéke is atom. A sok szidás ellenére nekem még "a jövő utcája" is bejön az ötödik kerületben, mert idegesítő lámpaoszlopok ide vagy oda, gyönyörűen kitágult a tér és minden épület szebbnek tűnik. A munkák minősége miatt a Király utcán és az Erzsébet tér "gödrös" felén lenne mit javítani, a Kálvin tér pedig a két irodaház miatt olyan keresztet hordoz, amit nehéz lesz letenni, és most a nemszeretem helyekből kapásból több nem jut eszembe, ami jó. A legszívesebben mégis ott állok le kattogtatni, ahol be lehet még szippantani a múltból egy keveset. Nem kell sok, elég egy utcarészlet, málló vakolat, régi vasajtó, rozsdás cégér vagy kirakat, például moncsicsikkel. Az Ó utca következik,  pár képben, 2012 nyarán. 

Ó utca- Hajós utca sarok, százéves ház homlokzata. Tervezte Freund  Dezső.





A táblán mintha Ullmann(?) Weinberger állna, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem eredeti a felirat, csak egy ott felejtett  díszletelem.




A Bajcsy sarkán változik a kép, modern házak jönnek:

Lövésnyomok az Ó utcán sarkán álló ház (Bajcsy köz 1) falán. Egyben az utca legszebb háza is, 1937-38-ban épült modern stílusban, Ligeti Pál és Szirmai József tervei alapján.
A Bajcsy Zsilinszky 19/b tetején fekvő férfialak. (Terv: Fried Miksa és Fenyves István, 1938.)



Fakultatív program a fentiekhez passzoló dal meghallgatása, kizárólag elszánt retróimádóknak. 
1981-et írunk.



5 megjegyzés :

  1. Nagyon kis hangulatos ez a bejegyzés; málló vakolat alatt törpékkel, a moncsicsikkel. Vajon mit gondolhatnak ott nézelődve a világ változásáról? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod, erre nem is gondoltam;) De akkora a por az üvegen, hogy maximum elképzelni tudják, mi lehet kint, a való világban.
      Amúgy ez olyan érdekes, mert vannak utcák a városban, ahol nyomtalanul múlt el az elmúlt 20 év, és ez pont ilyen. Dacára az Opera meg a Bazilika közelségének...

      Törlés
  2. Remek címválasztás, abszolút megállja a helyét a fotóidat nézve. Micsoda retro feeling! Terike Pedikűr Szalon, Jószöveg Könyvesbolt. Ezek vajon működnek még vagy ezeket is elsodorta a multik hulláma? A zsaluk lehúzva, de azok a cégtáblák meglepően jó állapotban vannak. A törpe/moncsicsi páros pedig felteszi az i-re a pontot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom működnek-e, szombat ebéd után voltam ott, vissza kéne menni munkaidőben. A könyves szerintem igen, de akár még Terike is, mért is ne? A moncsicsik rám is nagy hatást gyakoroltak, 20 éve nem láttam ilyet;) Ó utca- nomen est omen:)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés