2013. január 2., szerda

2012-es évzáró dolgozat

Régen, a múlt században, minden évben csináltam egy leglegleg-et, vagyis december 31-én összeírtam az év számomra legszebb, legszomorúbb, legérdekesebb pillanatait. 1985-ben pl. az egyik legklasszabb nap január 20 volt, amikor Budapestre kirándultunk az osztállyal, a legidegesebb november 18-án voltam, foghúzás előtt, és naná, hogy a legreménytelenebbnek akkor láttam a helyzetet, amikor szeptember 1-én elkezdődött a suli. Szándékosan átugrom most a reménytelen szerelmek felett évődő szirupos pontokat, ha valakit mégis érdekel a múltamban vájkálás, inkább csak annyit, hogy a legálmosabb akkor voltam, amikor szeptember végén almaszedésből jöttünk haza;)
Pont ugyanezek a kategóriák most nem lesznek, az idei év számomra legfontosabb helyei és képei viszont igen. Nem számoltam meg, hány lépcsőházban jártam idén, legálisan vagy nem és azt sem tudom, hány épületről csináltam dokumentáló felvételeket, de azt tudom, hogy bővíteni kellett a gépem memóriáját és azt is, hogy a mai napig gondot okoz a képek tárolása, megfelelő mappákba helyezése. Szóval ez itt az én szubjektív leglegleg-em a 2012-ben általam bebarangolt vagy látott helyekről, épületekről, eseményekről. Előre elnézést kérek azoktól, akik csak jót várnak. Nem. Ez pont olyan lesz, mint az Élet. Néha édes, néha meg ...  

Enyészet ide vagy oda, a kedvenc lépcsőházam ez lett, a Kodály köröndön:


A kedvenc art deco stílusú lakóépületemet a Kassák Lajos utcában pillantottam meg:


Ha már art deco, ez a lépcsőház nem maradhat ki a sorból. Naphegy, Gellérthegy utca.


A kedvenc szecessziós építészem Fodor Gyula lett, és tőle a Hajós utca 25 szám alatti lakóház belseje érintett meg legjobban, talán azért, mert még belógnom se kellett, mivel hivatalos ügyben jártam ott. Erről majd lesz poszt is hamarosan.




Az év legnagyobb felfedezése a Vas utcai iskola és Lajta Béla építészete úgy en bloc.




Az év legnagyobb csalódása, szorosan az általam nem dokumentált Hercegprímás utcai, klasszicista épület lebontása után, a Bajcsy Zs. út és a Stollár Béla utca sarkán álló ház kibelezése. Bármilyen jók is legyenek a rekonstrukciós tervek, a faszádizmusnak nem lehet örülni. 

tavasszal
novemberben
Decemberben még egy ilyet láttam az Eötvös utcában. Részben (!) meghagyott homlokzati fal, mögötte romok:
Egyszer majd szálloda lesz.

De legjobban a Váci úti házak bontása szomorított el. Több fázist is megörökítettem, itt pl. még állt a fal, de a tetőt már elbontották, aztán egy idő után már nem akartam tudni hol tart a rombolás. Ezek a házak már csak a képen állnak:


Ide jön még a Mészáros utcai ház képe, tavalyról:

... és ugyanez idén:

A legfurább helyet a Népszigeten, a Vízművek telepe és a horgászengedélyek kiadásáért felelős kirendeltség mellett leltem meg, gyöngytyúkokkal, kutyákkal és egyéb élő, valamint életnagyságú műanyag  állatokkal ... De fagyi is van. Meg iwiw klub. 


Enyészet témában az abszolút kedvenc a IV. kerület, Zsilip utca, ez egy lakott ház kertje, ahol simán csak megállt az idő. Mellette viszont egy ipari csarnok romjait lehet bebarangolni, akinek van mersze és nem fél a farkasoktól:



A legakciódúsabb utcarészlet jön. Amikoris Bruce Willis, sajnos képen kívül, valamint csapata pont az ablak alatt óhajt forgatni. Vörösmarty utca.


A legjobb mozis hír az Átrium rendbetétele és újranyitása...


... a legrosszabb pedig a Kossuth, a Lloyd és a Kino bezárása:


Kedvenc tűzfalból kettő is van, a Király utcában illetve a Váci úton:
 

Időközben az üres telket elkezdték beépíteni.

A legjobb építészeti program a Százéves házak ünnepe volt...


és ide sorolnám még a Design hetet is a Kozma Lajos, Lotz Károly és az OTI séták miatt:

a Klinger-villa
És még folytathatnám a sort... Összességében mozgalmas, de nehéz év volt. Újévi fogadalom most nem lesz, pláne nem a Fortepan-nal kapcsolatban, úgyis megszegném. Tervek igen, ezekből csak a kevésbé bonyolultakat írnám ide: város- és építészettörténeti könyveket olvasni, átnézni az összes Tér és Formát, összegyűjteni és lefotózni az összes Fodor Gyula és Kozma Lajos házat, bejutni egy-két, Kozma Lajos és/vagy Molnár Farkas által tervezett budai villába, a MÁK bérházba, az egykori Kelenföldi Hőerőműbe, a Nagyvásártelepre, a Baross utcában az egykori Józsefvárosi Telefonközpontba, felmászni egy csomó tetőre és onnét képeket csinálni, és itt leállok...  És ott van még Angyalföld is, meg a titkos tervek.

Minden olvasómnak, blogbarátomnak és ismerősömnek nagyon boldog, élményekben és városi felfedezésekben gazdag új évet kívánok!

11 megjegyzés :

  1. Hát, ez igazán szép csokor volt a 2012-es évről. Kedvet is kaptam csomó helyre elmenni és beszökni - még ha félek is kicsit a farkastól :) Én Ötöst adok erre a dolgozatra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kollegina;) És nem félünk a farkastól.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszi, eddig úgy néz ki színjeles vagyok, mehetek felsőbb osztályba;)

      Törlés
  3. a kelenföldi hőerőművet épp 1913-ban kezdték építeni, szóval...;)

    VálaszTörlés
  4. Ha ezt dolgozatnak szántad akkor mindenféleképpen ötös a részemről is.
    Parádés összeállítás! Sok ismerős és még több ismeretlen hely köszönt rám a képeket nézve és a kísérőszöveget olvasva. Megjegyeztem magamnak néhányat...köszönöm. A rövidre sikeredett idei kívánságlistádhoz pedig sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nem dolgozat, csak a munkacím "2012 évzáró" volt, aztán ahhoz gyorsan hozzácsaptam, ami először beugrott;) Örülök, ha találtál benne olyat, ami érdekes lehet és köszönöm. Tényleg rövid a kívánságlista?

      Törlés
    2. :D Természetesen nem, de tényleg kívánom, hogy minél több összejöjjön Neked belőle!! Abból én is csak profitálhatok :D, mert azok között is van sok ismeretlen számomra, plusz folyamatosan időhiánnyal küszködök.

      Törlés
    3. Én is, folyamatosan, mert ugye megélni is kell valamiből... a Kozma Lajost azt hiszem már 2 éve tervezem, aztán meg úgy működik ez, hogy vannak a tervek, meg van a valóság, és akkor lát az ember valami tökjót, amibe beleszeret, és amikor van egy kis ideje, akkor megírja. Így megy ez:)

      Törlés
    4. :) Így bizony!
      Kellemes hétvégét!

      Törlés