Angyalföldi séták: a Kilencház

Egyszer hazafelé menet azt mondta: „mutatok valamit, szerintem tetszeni fog”. Autóban ültünk, ki sem szálltunk, onnét bámultam a kétszintes, barakkszerű házakat, drótkerítéssel körülkerítve, az ablakok alatti, hevenyészett virágágyásokat, és azt éreztem, mint Pécsen Uránvárosban, vagy a Trattner-Károlyi ház udvarában: ott, a kerítésen belül, a házak közti utakon és bent a sötét lépcsőházban minden bizonnyal megállt az idő. Aztán visszatértünk, egyszer, amikor jobb idő volt, akkor már gyalog, a Csángó utcán át a Lehel piac felé menet átvágtunk a telepen, benéztem az egyik ajtón és beszippantott a hangulata. De akkor még nem tudtam róla semmit.

A Kilencház felülről. A Tüzér utcai oldalon középen a régi mosó- és fürdőház.

A Kilencház, illetve Malomházak néven ismert telep születéséhez messzebbre kell visszamennünk, mint gondolnánk, nagyjából a 19. század közepéig. Az 1848-49-es szabadságharc leverése visszafordíthatatlan folyamatokat indított el, felbomlottak a feudális viszonyok, gyors iparosodás kezdődött és ezzel a munkások rétege számottevően megerősödött. A mai Szent István körúttól északra, vagyis Újlipótváros és Vizafogó helyén többnyire ipari terület feküdt, a térképen is jól látni a jelöléseket: malmok, téglagyár, lőporraktár és  temető... 

1874-es térkép

Egyes leírások szerint a mai Szabadság tér helyét elfoglaló behemót kaszárnyától, az  Újépülettől  északra „már csak ugart lehet találni” és bár „e vidéknek a legnemesebb rendeltetése lenne, most azonban csak fa- és kőszén-lerakodóhelynek használják”.

A tehetősebb, többségében zsidó származású polgárok előszeretettel vásároltak telket errefelé ipari befektetés céljából. A villámgyorsan felépült üzemeknek persze munkáskéz kellett, a munkásoknak pedig lakás. Azoknak a polgároknak, akik az ipari területeken lakásokat építettek dolgozóik számára, adókedvezmény járt, sokan éltek is vele.  A fejlődő kapitalista gazdaság egyik húzóágazata a malomipar lett, ennek okairól írtam már itt, a Kárpát utca 7/b kapcsán. A malmok egy jó része pedig pont itt, a körúttól északra épült fel, elég egy pillantást vetni az 1873-as térképre, szinte egymás mellett állt a Victoria, az Unió, a Pannónia…

Az Első Budapesti Gőzmalom Rt. főként lengyel vendégmunkásai számára készült telepet építeni a Lőportár dűlőben, ezért kérelemmel folyamodott a hatodik kerületi elöljárókhoz, hogy a szükséges területet a lakások megépítéséért cserébe, jelképes összegért rendelkezésére bocsássa. A kerületi elöljárók nem álltak a jó ügy útjába, így a feljegyzések szerint pillanatok alatt elindult az építkezés. Akkoriban teljesen megszokott volt, hogy külföldről hívtak tapasztalt szakembereket, ide Svájcból érkezett ács-építőmester. Brandt Ferencnek kisujjában volt a malom- és a házépítés, és azt is tudta, hogyan lehet rövid idő alatt, költséghatékonyan kivitelezni a tervet. A Kiserdő helyén építendő házak helyét úgy határozták meg, hogy a nap sugarai 12 óra leforgása alatt minden oldalról megvilágíthassák. 1885-re kész lett a telep, a mai Kassák Lajos, Botond, Tüzér és Huba utcák által határolt területen, aztán állítólag még 2 évet vártak az átadással, hogy megfelelően kiszáradhassanak a falak. A telep példát statuált, ezt követve több malom fogott hasonló vállalkozásba, pl. Kőbányán.

Kilenc darab, mai szóval könnyűszerkezetes, kétszintes lakóház épült, ezen kívül egy épület a fürdő és mosókonyhának, a házak közt pedig sufnik, ahol a tűzifát és az éppen használaton kívüli holmit tarthatták a lakók.  A sufnik még ma is szépen be vannak számozva.

A mosóház mellett több kutat is fúrtak, hogy biztosítsák a kellő mennyiségű vizet a telep lakóinak zavartalan életéhez, fürdéshez, mosáshoz. A kilenc épület mindegyike ikerház, a házakon belül szintenként négy lakás volt, két kisebb és két nagyobb, és ha ez utóbbi alatt egy szoba-konyhát értünk, ami a nagycsaládosoknak jutott, akkor a kisebb még ennél is kevesebbet takart, mondjuk egy minigarzont képzeljünk el kis főzősarokkal. Ezeket a társlakók vagy az akkori szinglik kapták. 

Az alaprajzon az is jól látszik, hogy szintenként 2 vízöblítéses wc-n osztozott a négy lakás (4 fővel számolva a nagyobb lakásokat és 2-vel a kicsiket, kb 12 emberre jutott tehát 2 wc). Ezeket mindjárt a bejárattól jobbra találjuk és a mai napig megvannak, ahogy a lépcsőház fából készült padozata és lépcsői, többnyire barnára mázolva.

A lakók életét segítette még a padlástérben lévő szárító, illetve a mosóházban elhelyezett mángorló. Az egykori lakók leszármazottjai azt mesélték, családias légkör volt mindig a telepen, mindenki ismert mindenkit, segítették egymást, ha kellett. A virágágyásokban mindig nőtt virág, a gyerekeknek volt játszótér, homokozó. Itt lakott maga az építő is, Brandt Ferenc a családjával. 94 évesen halt meg, idős korában nyugdíj híján a malom segítette havi húsz aranykorona ellátmánnyal.

Már-már mesébe illő a zárt telep és az ott lakók közösségének idillje, még akkor is, ha a lakások mérete és az egy főre jutó wc-k száma alulról veri a komfortról alkotott elképzeléseinket. Az itt lakók életük szinte minden pillanatát együtt töltötték… 

az egykori fürdő és mosókonyha épülete

A mese tehát úgy kezdődik, hogy messziről érkezik egy mester a Lőportár-dűlőre, felépít kilenc ikerházat, aztán családjával együtt itt marad és haláláig a malom gondoskodik róla. Mint ahogy a dolgozók lakásáról, vagy a mosókonyha-fürdő helyiség tüzelőjéről és a telepen magukra maradt árvákról… Ez a múlt, a jelen pedig igazán nem tartogat semmi olyat, amin meg kéne lepődnünk a mai viszonyok ismeretében: a telep csak árnyéka egykori önmagának, a barakkszerű házak közt sorokban húzódó sufnik és a porolók egy letűnt kort idéznek, amelyben a kerítés még nem az elzártságot, hanem inkább az összetartozást jelezte. Aki régi olvasója a blognak, tudja, hogy élek-halok az ilyen helyekért. Nem zárhatom máshogy tehát, mint azzal, hogy remélem a jövő szebb lesz és nem tudom hogyan, de lesz egy másik „malom”, ami megmenti a telepet az enyészettől és látunk még virágokat a Tüzér utcai kertekben.

Szemben a Huba utcai Kármelhegyi Boldogasszony Templom és Rendház.

Köszönöm Maczó Balázs (Miénk a ház) segítségét.

Forrás:Hollósy B. Sándor: Hétház-Kilencház-Tizenháromház
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 

itt csatlakozhatsz 

a blog Facebook  oldalához.