Tegnap este Budapest bloggerek találkozója volt, a nemrég nyílt Tip Top Bár-ban, a Kecskeméti utcában. Tulajdonképpen véletlenül találtuk meg a helyet Veróval, azért mentünk be, mert a Királyi Pál utcáról egy baró csigalépcsőt lehet bent látni, és kíváncsiak voltunk, hova vezet. Aztán kiderült, hogy pont oda, a tetőre, ahova mi megyünk:
Az utcáról belépve az alsó szinteken a Közhely van. Ez a terem akkor épp üresen állt:
Érdemes felfelé menet bemenni a mosdóba is, ha másért nem, mert ilyen a csempe:
A lépcsőn felmenni kíván némi erőnlétet, de megéri, fent ugyanis ez a kilátás vár, Egyetem térrel és Károlyi Mihály utcával:
A kilátásnál csak a társaság volt jobb. Budapest folyóiratok, fényképezőgépek és komoly listák mellett, a város felett ismerkedtünk, beszélgettünk és talán megtettük az első lépéseket is egy közös projekt megvalósítása felé...
Ahogy ment le a nap, változott a háttér és emelkedett a hangulat:
Lefelé sokkal könnyebb volt:
És akik jelen voltak: Bp XV. kerületi, Checkmybudapest, Egy nap a városban, Egypár, Fővárosi, Lásd Budapestet, Láss többet Fotó, Török András- Budapest Folyóirat, Urbanista, és a Városkommunikáció Blog.
Helló, Budapest!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése